– Legyen szíves, ne vigyorogjon! – szólt be az őt faggató védőnek a Kaposvári Törvényszéken szerda reggel éppen tanúvallomását fogalmazgató sértett, akit persze azonnal helyreutasított a bíró. A tárgyalásra mákosban, vagyis elítéltruhában, s vezetőszáron érkezett 22 éves kutasi fiatal amúgy azon kapta fel a vizet, hogy az ügyvéd láthatóan megkérdőjelezte az általa nem sokkal korábban elmondottakat.
A történet valóban több, nehezen értelmezhető részletet tartalmazott, nem úgy a vádlotté, s az őt erősítő tanúké. Legalábbis első blikkre, ám a szakértő meghallgatása után kiderült, utóbbiak egységesnek tűnő sztorijából csak a lényeg hiányzott. A kisfejsze.
A vádiratban persze szerepelt a szerszám, melynek köszönhetően a júliusi, kutasi szomszédaffér kapcsán emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség. A vád szerint az ominózus estén a sértett – állítólag egykori barátnője kendőjét keresve – átballagott a 29 éves vádlotthoz, aki éppen rokonaival iszogatott, miközben bömbölt a zene, lehalkította a hifit, ami persze elegendő alapul szolgált a balhéhoz, hiszen mindannyian részegek voltak. A sértett ütött először, aztán gyorsan kapott is hármat-négyet, majd a házigazda felkapta a kisfejszét, s fejbe kólintotta a hívatlan vendéget. Aki koponyatöréssel, s jelentős vérveszteséggel ment haza, onnan pedig a kórházba.
A vádlott szerint a fejszéig nagyjából stimmelt a történet, ám az agresszív szomszéd feje nem a szerszámtól, hanem a szekrény sarkától kezdett vérezni: az utolsó ütéstől ugyanis átesett az asztalon, s beverte a fejét a konyhai tárolóba. A 29 éves, egy sütőipari cégnél dolgozó férfi az is elismerte, részéről még folytatódott volna a bunyó, ám párja és unokatestvére lefogták, ráadásul annyira nem lehetett rosszul a szomszéd, ha az utcáról még ki akarta hívni egy pofoncsatára.
A sértett szerint viszont, miután lehalkította a hifit, a vádlott bezárta az ajtót, majd felkapta a fejszét, s lesújtott. Egy pillanatra el is sötétült előtte a világ, aztán, amikor magához tért, s távozni akart, kapott néhány maflást. hazaérve már annyira rosszul volt, hogy a mentőket apja hívta ki.
– Maradandó sérülést szenvedtem, mert benyomódott a fejem – magyarázta –, dolgozni sem tudtam járni, így elveszítettem az állásom.
Arról viszont hallhatott, hogy a kórházat már másnap elhagyta, utóbb arra hivatkozott: nem bírja a bezártságot – öltözéke alapján nehéz időszakot élhet…
Az ügyben újabb szakértőket hallgat meg a bíróság, így ítélet csak jövőre várható.
Forrás: sonline.hu