Daily Archives: 2016-12-03

Gyülekeznek a török hajók, hogy migránsokat szállítsanak Európába

A görög titkosszolgálatok információira hivatkozva írja a brit média, hogy az Égei-tenger török partjai mentén vízi szállító eszközök ezrei állnak rajtra készen. Törökország az Európai Uniót akarja bosszantani azzal, hogy hajók összevonását kezdte meg a nyugati partjain mentén. A művelet célja, írja a görög titkosszolgálatra hivatkozva a Daily Express, hogy naponta …

Tovább...

Napi történlem: Futballcsapat születik Ferencvárosban – 1900. december 3.

1900. december 3-án alakult meg hivatalosan a Ferencvárosi Torna Club futball-szakosztálya, melyből a 20. századi magyar foci legeredményesebb és egyik legnépszerűbb csapata nőtt ki. Az FTC bajnoki címei és kupagyőzelmei mellett a nemzetközi porondon is komoly hírnevet szerzett, Albert Flórián személyében pedig egy aranylabdás játékost is adott Magyarországnak. A Sport-Világ …

Tovább...

Már telefonon is igényelhető erkölcsi bizonyítvány

December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül – mondta el Balogh Gábor, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) főosztályvezető-helyettese. Hozzátette: 2015 novemberében indult el a KEK KH telefonos azonosítási szolgáltatása, ennek lényege, hogy az ügyfél telefonon tudja magát azonosítani és …

Tovább...

A Videoton lett az év munkáltatója

Nagyszerű szezont zárt a Videoton, nemzetközi terepen is jelentős eredményeket ért el a legnagyobb helyi foglalkoztató: az Év Kaposvári munkáltatója díjat pénteken Szita Károly, Kaposvár polgármestere adta át a cég vezetőinek. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Magyar Szakszervezet Szövetség megyei képviselete terjesztette fel az elismerésre a vállalatot. Háztartási …

Tovább...

Ha Mészáros Lőrinc eddig nem sejtette, most már szinte biztos: nagyon sok szállodát vásárolt a nemzet gázszerelője

A Hunguest-lánc Tiborczhoz és Mészároshoz köthető cégekhez került még októberben, most lettek nyilvánosak a cégadatok. „beérkezett a cégbíróságra a Hunguest Hotels Zrt. október 13-i közgyűléséről szóló jegyzőkönyv, melyből kiderül: Leisztinger Tamás emberei kivonultak a társaság igazgatóságából és felügyelőbizottságából. Hogy kik jöttek helyettük a két testületbe? Röviden: Mészáros Lőrinc és Tiborcz …

Tovább...

Szabó Zsófi vallomása: Én is cigány vagyok!

Szabó Zsófi élete teljesen megváltozott, mióta az oltár előtt kimondta a sírig tartó igent szerelmének, Zsoltinak. Zsófit azóta rengeteg negatív támadás érte, amiért egy roma származású fiúval kötötte össze az életét, ám a műsorvezető egyszer s mindenkorra szeretné tisztázni ezt a dolgot. “Sokan a cigány szót egy negatív szónak hiszik, …

Tovább...

Mészáros köre vette át a Hunguest hotelek irányítását

A Heti Válasz bizonyítékokat talált rá, hogy Mészáros Lőrincnek köze van a Hunguest hotellánc felvásárlásához. A lap megtudta, hogy a bár a vevő Jászai Gellért, a szállodák irányítását az a stáb vette át, akik a Mészáros-féle szállodákért is felelnek. A közvélemény eddig csak abban lehetett biztos, hogy a brókerbotrányok után …

Tovább...

Különleges brassói aprópecsenye zöldborsóval

Fenséges fogás! Ilyen finom zöldborsós brassóit a vendéglőkben is csak ritkán eszel. A brassói aprópecsenye jellegzetes ízét a szalonna és a sok fokhagyma adja meg. A krumplit külön vagy a hús mellett is megsütheted. Talán szűzpecsenyéből a legfinomabb, de combból is nagyon ízletes lesz. Zöldborsós brassói Hozzávalók 4 személyre: 1 …

Tovább...

Hosszú Katinka: Vége a félelem korszakának

Hosszú Katinka közösségi oldalán reagált Gyárfás Tamás szerda reggel bejelentett lemondására. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő most is megmondja őszinte véleményét, aminek talán a legfontosabb pillére, hogy az elnök távozásával még nem oldódtak meg a rendszerszintű problémák. Hosszú Katinka levelét változtatás nélkül közöljük. “A tegnap reggeli események egy új korszak …

Tovább...
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close