hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
1574. december 12-én hunyt el II. Szelim szultán (ur. 1566-1574), I. Szulejmán (ur. 1520-1566) fia, aki nyolc éven keresztül ült az Oszmán Birodalom trónján. Szelim volt az első uralkodó, aki nem vett részt országa irányításában, hanem a kormányzás és a hadviselés gondjait a nagyvezírre és minisztereire hagyta; a szultán ehelyett elsősorban a mulatozásban lelte kedvét, amiért az utókor a „korhely” jelzőt ragasztotta rá.
Szelim I. Szulejmán kedvenc feleségének, Alexandra Lisowskának – más néven Roxolána, vagy Hürrem szultána – a gyermekeként született, ezért a hadviselésben és törvényhozásban egyaránt jeleskedő uralkodó őt szánta örökösének. Ez a választás aztán mégsem bizonyult túl szerencsésnek, ugyanis, miután az idős Szulejmán Szigetvár falai alatt befejezte életét, és II. Szelim 1566 őszén elfoglalta trónját, hamar kiderült, hogy a kivételezett gyermek apja képességeit sajnos nem örökölte meg. Az új uralkodót ugyanis sem a háború zaja, sem a békés kormányzás építő munkája nem érdekelte, ehelyett valóságos kéjlakot rendezett be konstantinápolyi palotájában, ahol hordószám folyt a bor, és soha nem ért véget a mulatozás. A szerelem és az ital mámorába merülő Szelim a birodalom gondjait minisztereire és Szokollu Mehmed nagyvezírre bízta, akinek döntő szerepe volt abban, hogy az Oszmán Birodalom ezekben az években sem merült káoszba; ugyancsak a szultán érdektelenségét mutatja, hogy felesége, Nurbána a török történelem egyik legnagyobb hatalmú válide szultánja – azaz „anyaszultán”, többé-kevésbé az európai anyakirályné muszlim megfelelője – lett.
Bár Szelim jelleméből fakadóan a Szulejmán halála utáni időszakot sokan már az oszmán hanyatlás kezdetének tekintik, valójában nem létezik konkrét vonal, mely a korokat elválasztaná egymástól: nem a szokásos értékelést igazolja például, hogy – Szokollu Mehmed jóvoltából – a Habsburgok 1568-ban, Drinápolyban békét kötöttek a Portával, melynek értelmében II. Miksa császár (ur. 1564-1576) – I. Miksaként magyar király – és utódai évi 30 000 arannyal tartoztak a Portának. E kétségkívül jelentős siker mellett ugyancsak Szelim uralkodására tehető a Don és a Volga közé megálmodott grandiózus csatorna terve is, melynek megépítése érdekében a Török Birodalom 1569-ben hadjáratot indított Azov és Asztrahány városok elfoglalására. Bár a vállalkozás végül – IV. (Rettegett) Iván cár (ur. 1547-1584) beavatkozása nyomán – kudarccal zárult, Szokollu Mehmed 1570-ben mégis kedvező békét kötött Oroszországgal, melyet a Porta szintén sikerként könyvelhetett el.
A következő évben a szultáni flotta új célpontot talált: a velencei kézben lévő Ciprus szigete ellen indított háborút – a rossz nyelvek szerint azért, mert II. Szelim megszállottan rajongott a ciprusi borokért –, a sikeres hadi vállalkozás azonban oda vezetett, hogy Spanyolország „Szent Ligát” alapított, melynek egyesült hajóhada 1571-ben, Lepantónál megsemmisítő vereséget mért a törökökre. Ezt a fiaskót szintén a rohamos oszmán hanyatlás bizonyítékaként szokás bemutatni, ugyanakkor sokan elfelejtik, hogy a Porta a következő évre még a korábbinál is nagyobb hajóhadat szerelt fel, mely 1572-ben helyreállította a szultán Tunisz feletti uralmát, 1574-ben pedig súlyos csapást mérhetett volna Velencére, amennyiben Szelim halála nem készteti visszafordulásra a hadjáratot vezető nagyvezírt.
II. Szelim uralkodását összegezve tehát elmondhatjuk, hogy a szultán érdektelensége, tehetségtelensége és züllött életmódja ellenére a birodalom nem szűnt meg működni, ugyanakkor a főhatalom komoly tekintélyveszteséget szenvedett, ami később valóban fontos szerepet játszott a hanyatlásban. Ugyanilyen aggasztó jel volt az is, hogy az oszmán katonai erő elérte akciórádiuszának határát, ám ennek hatásait II. Szelim alatt még nem lehetett érezni. Szokollu Mehmed nagyvezírnek köszönhetően a Porta hamar kiheverte a – többek között Asztrahánynál és Lepantónál elszenvedett – vereségeket, diplomáciai úton – Perzsiával, a Habsburg Birodalommal és Oroszországgal –, vagy katonai erő alkalmazásával – a lázadó Jemenben és Tunéziában – pedig megszilárdította határait és a meghódított területek rendjét.
A „korhely” II. Szelim azonban mindeközben birodalma sorsát gyakorlatilag csak trónra lépésével, és 1574. december 12-én bekövetkező hirtelen halálával befolyásolta; utóbbi mindennél tökéletesebben jellemzi a szultán életmódját, ugyanis Szelim a források szerint azért távozott ilyen korán – 50 évesen – az élők sorából, mert részegen elesett egy fürdőházban. Az uralkodó állítólag komoly fejsérülést szenvedett, melynek következtében napokig láz gyötörte őt, mígnem december 12-én befejezte földi pályafutását.
Forrás: rubicon.hu
