Otthon / Kultúra és Tudomány / Magyar színekkel világítják ki a riói Krisztus-szobrot
A kép forrása: internet

Magyar színekkel világítják ki a riói Krisztus-szobrot

Magyar nemzeti színekkel világítják ki a Megváltó Krisztus szobrát Rio de Janeiróban pénteken – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a dél-amerikai országban ezzel elismerik Magyarországnak a kereszténység védelmében tett erőfeszítéseit, valamint a brazíliai magyar közösségek hozzájárulását az ország fejlődéséhez.

Úgy fogalmaztak:

a projekt jelentős mértékben elősegíti országképünk erősítését, láthatóságunk növelését.

Felidézték: Dom Orani Tempesta, Rio de Janeiro érseke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel folytatott októberi megbeszélésen felajánlotta, hogy a jövőben egy-egy magyar ünnepen a magyar nemzeti színekkel világítanák ki a Rio de Janeiro, egyben egész Brazília szimbólumának tartott Megváltó Krisztus szobrát.

Semjén Zsolt az idei évre december 30-át, az utolsó magyar király, boldoggá avatott IV. Károly koronázásának 100. évfordulóját, 2017-re augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét javasolta.

A Krisztus-szobor adminisztrációjáért felelős szentély tájékoztatása szerint a kivilágítást mindkét napon megvalósítják – írták.

Forrás: propeller.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

60 éve állt egy galériában a 400 éves „hamisítvány”, nemrég kiderült, eredeti Rembrandt – 24.hu

Az egyesült államokbeli Allentown galériájában már több mint 60 éve állt egy közel 400 éves …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: