Októberben ugyan már visszaköltözött a Polgármesteri Hivatal az eredeti helyére, a részben felújított épület ünnepélyes átadására azonban november végén került sor. Az eseményen részt vett Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár, aki beszélt az önkormányzatok további fejlesztési terveiről is. A 80 millió Ft-os beruházás keretein belül kicserélésre került a Városháza tetőszerkezete, valamint az irodák is megújulhattak.
Az Overtones Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsorával kezdődött november 29-én, kedden a részben felújított Városháza épületének ünnepélyes átadására. Az idők folyamán a tetőszerkezet került rendkívül rossz állapotba, így sürgőssé vált a felújítása, kicserélése.
Az eseményre meghívást kapott Pogácsás Tibor, aki az önkormányzatokat érintő eddigi változásokról, illetve a következő fejlesztési tervekről is beszélt.
Az önkormányzati államtitkár kiemelte azt is, hogy az önkormányzatok stabil működésének az alapjai a hitelállományok kifizetéseivel megteremtődtek ugyan, de ettől függetlenül a kormánynak továbbra is muszáj egyéb forrást biztosítani a működésükre, amit pályázat útján lehet megszerezni.
Az átadási ünnepségen részt vett Szászfalvi László országgyűlési képviselő és dr. Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott is. Mindketten örömüket fejezték ki a megvalósult beruházást illetően, kihangsúlyozva a közös munkát, amellyel sikerült forrást teremteni a felújításra.
A Városháza épületén további munkálatok lennének fontosak, megvalósítására azonban még keresik az anyagi megoldást. E mellett azért konkrét tervek is vannak már Csurgó központjának további felújítását illetően, melynek egy részére úgy tűnik, adott a pénzügyi háttér.
Forrás: csurgotv.hu