“40”: sok dolgot jelenthet ez a szám: Jelenthet születésnapot, évfordulót, házszámot. Sok jelentése van ennek a számnak. De nekünk ez a szám két dolgot jelent: egy szomorú évfordulót és az elmúlást.

Több mint 86 év után 1976 .december 31-én szűnt meg a Nagyatád-Barcs közötti vasúti szakasz. 1890. szeptemberének derekán adták át a forgalomnak. A második világháború ezen a vonalon is súlyos pusztításokat végzett többek között a Rinya-híd felrobbantását. A helyreállítás után azonban működött tovább. Egészen 1976.december 31-ig. Ekkor ugyanis egy felelőtlen és káros döntés áldozata lett ez a vonal. 86 év után egyszer csak megszűnt létezni. Megszűnésével több település és Dél-Somogy veszítette el a kapcsolatot a külvilággal. Mintha csak egy eret vágtak volna el. Ez a vonal 86 évig kötött össze embereket, településeket, ez a vonal sokáig szolgálta az itt élőket, sokáig szállítottak rajta árut, sokáig a kapcsolatot jelentette a külvilággal. 1976.december 31-én 22:31 perckor indult el Nagyatádról az utolsó vonat Barcs felé. Sokan búcsúztatták, sokan dolgoztak rajta mint vasutas és még többen utaztak rajta. Aki rajta szolgált, rajta utazott azokból már egyre kevesebb van közöttünk, viszont sokat meséltek, mesélnek róla azok, akik utaztak rajta, akik szolgáltak rajta. A bezárásnak idestova már 40 éve. 40 éve szűnt meg, 40 éve szűnt meg a településeknek a kapcsolat a külvilággal, 40 éve már nem működik. Emlékét viszont meg kell őrizni. Éppen ezért napon megemlékezés szerveződött, hogy közösen emlékezzünk meg a vonal bezárásáról, azokról akik szolgáltak ezen a vonalon, azokról akik utaztak rajta, azokról akik építették és azokról is akiknek a munkája ment kárba.

A megemlékezésen részt vett Ormai István Nagyatád város polgármestere, akinek ezúton is köszönjük az együttműködést és a támogatást. Továbbá köszönettel tartozunk felé is hiszen 2015-ben nagyon sokat segített a vonal 125 éves évfordulója alkalmából megrendezett programok megszervezésében, lebonyolításában. És talán nem túlzás azt írni ,hogy köszönettel tartozunk felé,hogy a megmaradt 8 km-es Somogyszob-Nagyatád vasútvonal a mai napig működik hiszen 2009-ben majdnem ezt is megszüntették ez pedig valószínűleg egyet jelentett volna a vidék, a térség eltörlésével. Akkor sokat megtett ezért a vonalért és ez a mai napig igaz,mert lehet,hogy nélküle ez nem működne. Köszönettel tartozunk a helyieknek is, akik csakúgy mint polgármester úr kiállnak e fontos ügyben. Köszönet azoknak akik működtetik ez a vasútvonalat. Köszönettel tartozunk azoknak is akik a mai napig őrzik, ápolják a vonal emlékét. Köszönettel tartozunk azoknak is, akik tegnap eljöttek és együtt emlékeztek meg a vonal megszüntetésének 40. évfordulójáról.
Kívánjuk,hogy sokáig megmaradjon a Somogyszob-Nagyatád vasútvonal és,hogy minél több figyelmet és törődést kapjon.
Írták facebook-oldalon a Somogyszob Barcs Hév oldal szerkesztői.
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen