Otthon / Friss hírek / Doni hősökre emlékezés Nagyatádon

Doni hősökre emlékezés Nagyatádon

A második világháború alatt, 1943. január 12.-én a Don mellett elszenvedett katonai vereség egyike a magyar történelem legnagyobb katasztrófáinak. Az elesettek és a fogságba kerültek pontos létszámát megállapítani nem lehet. A magyar katonák sem fegyverzetben, sem ruházatban nem voltak felkészülve a téli hadviselésre, több történész szerint a honi alakulatoknak egyenesen a golyófogó szerepét szánták a döntéshozók. Aki nem a harcmezőn veszítette életét, az vagy hadifogságba esett, vagy megfagyott a -40 Celsius fokban, vagy éhen pusztult. A sokszoros túlerővel szemben hiányos felszereléssel harcoló magyar sereg az összecsapásokban, az iszonyatosan hideg orosz télben, illetve a vereséget követő hadifogságban összesen körülbelül 120 ezer magyar katonáját vesztette el. Akkor és ott, olyan körülmények között rendkívüli hősiességnek számított, hogy a halálra fagyott, kimerült és rosszul felszerelt magyar katonák szembeszálltak a sokszoros túlerőben lévő oroszokkal. Ezen megrázó eseményre emlékeztünk Ander Balázs országgyűlési képviselővel.

(Köszönet a Városi Televízió munkatársainak, hogy a zord, rossz időjárás ellenére is megtisztelték rendezvényünket!)

Írta: Simonné Tóth Mária Erzsébet, önkormányzati képviselő és az alapszervezet elnöke

Forrás: www.facebook.com/pg/Jobbik-Nagyatádi-Alapszervezete

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: