Otthon / Friss hírek / “A MAGYAR BÍRÓSÁG A TOLVAJOKAT VÉDI” – SÚLYOSBÍTOTTÁK A TOLVAJT ELGÁZOLÓ NŐ ÍTÉLETÉT

“A MAGYAR BÍRÓSÁG A TOLVAJOKAT VÉDI” – SÚLYOSBÍTOTTÁK A TOLVAJT ELGÁZOLÓ NŐ ÍTÉLETÉT

Egy évről két évre súlyosította halált okozó közúti veszélyeztetés és rongálás miatt a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében annak a nőnek a büntetését, aki 2012 decemberében a belvárosban autójával a táskáját eltulajdonító tolvajokat üldözőbe vette, fellökte a motorjukat, és emiatt egyikük életét vesztette.

A nő börtönbüntetését az első fokhoz hasonlóan a másodfokú bíróság is próbaidőre felfüggesztette.

A törvényszék szóbeli indoklásában többek között azt emelte ki, hogy bár a jogos védelmi helyzet a nő értékei elleni támadáskor fennállt, de az üldözés során ez már nem állapítható meg.

Ráadásul a vádlott jóval súlyosabb hátrányt okozott, mint amekkora őt érte: erőszak nélküli vagyon elleni támadásnál az élet kioltása semmiképpen nem lehet arányos reakció.

A vádlott az ítélethirdetést követően újságíróknak nyilatkozva azt emelte ki: csak az értékeit akarta visszaszerezni, sérülést nem akart okozni. Hozzátette: az egész mindössze fél percig tartott a lopástól a halálos végkifejletig.

“A magyar bíróság a tolvajokat védi” – fakadt ki kamerák előtt a bíróság folyosóján a vádlott.

Forrás: alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: