Az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága szerint míg a Tanítanék mozgalom tüntet, a kormány cselekszik. Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményük szerint az elmúlt időszakban többször beigazolódott: a gyermekek és a pedagógusok érdekét csak a párbeszéd szolgálja, és nem először próbálják őket politikai célokra felhasználni. A Tanítanék mozgalom “Most mirajtunk a sor” szlogennel vasárnap délután tart tüntetést Budapesten, miután szerdán elhalasztották az időjárás miatt.
A közleményben az államtitkárság arra hívta fel a figyelmet, hogy
ötödik éve tart a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés, amelyre mintegy 265,2 milliárd forintot fordít a kormány, a pedagógusok bére átlagosan 50 százalékkal emelkedik. Megkezdődött a nevelést és oktatást segítők béremelése is, ők januártól 7-10 százalékkal több bért visznek haza. Kitértek arra is, hogy soha ennyi gyerek nem részesült még ingyenes gyermekétkeztetésben és tankönyvellátásban, mint ma. A kormány 32 milliárd forintról 74 milliárd forintra emelte a gyermekétkeztetés támogatását,
így a korábbi 92 ezer helyett már 318 ezer gyermek étkezik naponta háromszor ingyen, a kisgyermekek 90 százaléka kap ingyenesen étkezést, és a rászoruló gyermekek étkeztetését a szünidőkre is kiterjesztették.
Idén 455 milliárd forinttal többet fordítanak a köznevelésre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben, írják.
Emlékeztettek arra: a pedagógusokkal és szakmai szervezetekkel állandó a párbeszéd, egy éve működik a köznevelési kerekasztal, és már több eredményt ért el az iskolák működésének, a gyerekek és a pedagógusok terheinek csökkentése ügyében.
Véleményük szerint ugyanazok, akik vasárnap ismét utcára hívták a pedagógusokat, sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal. Az elmúlt egy évben egyszer sem jöttek el a köznevelési kerekasztal üléseire, és tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek.
(forrás:origo.hu)