Orbán Viktor idén is a Várkert Bazárban tartotta évértékelő beszédét, mely talán politikai karrierjének eddigi leggyengébb teljesítményére sikerült. Már Balog Zoltán felkonferálása is kínosan modoroskodó volt, de annyit azért megtudunk belőle: az emberi erőforrások miniszterének naponta “beszól” Isten, gondolatmenetében pedig nem létezik fontosabb, mint a hatalom, ami nem kormányzati kérdés, …
Tovább...Daily Archives: 2017-02-10
64 Ft értékű cigiért 4 hónap fegyház
Nincs pardon! Egy kiskorútól vett el pár szál cigit a lány, miután a földre rántotta és rugdosta. A rablás a társadalomra kiemelkedően veszélyes bűntett, ezért sosem lehet szabálysértés, indokolt a bíróság. A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint egy 16 éves lány négy hónapot kell kapott azért, mert egy kiskorútól néhány …
Tovább...Borzalmas állapotokról számoltak be a magyarok a Jobbiknak
Mintegy kettőszázezren küldték vissza a Jobbik valódi nemzeti konzultációnak nevezett kérdőívét, amelynek eredményét ismertetve Volner János frakcióvezető kijelentette: az emberek szerint Magyarország borzalmas állapotban van. A korrupció elterjedéséről, az egészségügy és az oktatás helyzetéről is lesújtó véleménnyel vannak az emberek – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a politikus. A sajtótájékoztatót a cikk …
Tovább...Építési engedély helyett bejelentési kötelezettség
Egyszerűbb lesz a társasház tetőterét beépíteni, a meglévő házat bővíteni, vagy 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlant építeni a magánszemélyeknek, amint az Országgyűlés elfogadja az építési törvény most nyilvánosságra hozott legújabb tervezetét. Építési engedély nélkül, egyszerű bejelentés után építhetők és bővíthetők lesznek 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakóingatlanok is, de csak természetes személyeknek …
Tovább...Szinte mindenét odaadta a csalónak
Kaposvár- A sértett önként odaadta a pénzét és a bankkártyáját a tolvajnak, aki négyszer vett fel pénzt a nagybajomi ATM-ből. Újabb trükkös csalót keresnek a rendőrök: az ismeretlen férfi (még tavaly december 11-én) egy bank alkalmazottjának adta ki magát, így jutott be a kaposvári lakásba. Azt mondta a tulajnak, gond …
Tovább...Hangosak voltak a szomszédok,megoldotta!
Megmosolyogtató történetről mesélt az elmúlt napokban Ivan Rakitic, a Barcelona labdarúgócsapatának horvát középpályása. A 28 esztendős futballista elárulta, Lionel Messi annak idején azt a megoldást eszelte ki arra a problémára, hogy hangosak a szomszédai, hogy megvette a házukat. A történetről néhány évvel ezelőtt a spanyol sajtó már beszámolt, de hivatalosan …
Tovább...Közétkeztető konyhákat versenyeztet a Nébih
A közétkeztető konyhákat hívja versenyre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), s a Közétkeztetők, és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) A Nébih közölte: a szakácsverseny céljai között szerepel a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, s az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése. Háromfogásos – felnőtteknek szánt – menüt kell …
Tovább...Vadhús,vagy akár lazac is kerülhet egy átlag Magyar asztalára
Az egészséges, jórészt bio élelmiszerek szélesebb fogyasztói réteghez elérésének érdekében kezdeményezhetik a hal- és vadhús áfájának 5 százalékra csökkentését. Az áfacsökkentés javaslatát várhatóan a jövő évi költségvetés előkészítésekor nyújtják be Fazekas szerint. Aki egyébként stílszerűen a 24. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállítás megnyitóján jelentette be a tervét. Korábban a kormány a …
Tovább...Gyárfásnak távoznia kellett
Kidobták Gyárfást a vizes-vb szervezőbizottságából! A kormány úgy döntött, nincs rá szükség! A Nemzeti Sport információi szerint a november végén az úszók elnöki tisztségéről lemondó Gyárfás Tamás (67) – akinek utódjául januárban Bienerth Gusztávot (62) választották meg – immár a vizes-vb szervezőbizottságának sem tagja. A Hosszú Katinka (27) és a …
Tovább...Kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a dolgozók
Közleményt adott ki a jobbik melyből kiderül,hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a dolgozók a kormány hibás bérfejlesztést érintő intézkedései miatt! A Fidesz-kormány – a Jobbik átfogó bérfejlesztésre irányuló javaslatai ellenére – ismét cserben hagyja a leginkább rászorultakat. A kormányzat idei minimálbért és garantált bérminimumot fejlesztő intézkedései kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a dolgozókat, …
Tovább...