Otthon / Friss hírek / Építési engedély helyett bejelentési kötelezettség

Építési engedély helyett bejelentési kötelezettség

Egyszerűbb lesz a társasház tetőterét beépíteni, a meglévő házat bővíteni, vagy 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlant építeni a magánszemélyeknek, amint az Országgyűlés elfogadja az építési törvény most nyilvánosságra hozott legújabb tervezetét.

Építési engedély nélkül, egyszerű bejelentés után építhetők és bővíthetők lesznek 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakóingatlanok is, de csak természetes személyeknek saját használatra, nem kereskedelmi céllal. Erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelynek a hatálybalépésére áprilisnál szinte biztosan nem kell tovább várni. A parlament honlapján most megjelent tervezet eredeti szövegét három héttel ezelőtt a Magyar Építész Kamara már véleményezte, és a kért módosításait beépítve elfogadta – tudtuk meg Hajnóczi Pétertől. A kamara elnöke rámutatott, hogy a lakásépítésben a 300 négyzetméteres határ eltörlésével és a hozzá kapcsolódó kormányrendelet-csomag majdani elfogadásával lezárulhat a törvény finomhangolása a lakásépítési vonalon. Írja a vg.hu

A jogszabály tavaly is módosult, akkor a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok építését egyszerűsítette a bejelentéssel, idén januártól már azok bővítését és átalakítását is bejelentési kötelezettségre változtatta, eltörölve az építési engedélykérelmet.

A megrendelőt hamarosan csak bejelentési kötelezettség terheli majd a nagyméretű ingatlanok építése és bővítése esetén is, amikor már az építészre és szakági tervezőkre, illetve a kivitelezőre hárul minden adminisztráció, no meg a korábbinál nagyobb szakmai felelősség – ezért is értékelődött fel az építési felelősségbiztosítások tartalma. És mint Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke hangsúlyozta, most minden korábbinál jobban felértékelődik a kivitelező cégek korábbi megrendelőitől származó referencia fontossága is. A most következő módosítás az építési kedvet és az épülő házak, lakások méretét számottevően már nem befolyásolja, a 300 négyzetméter fölötti kategória nem jelent tömegpiacot, ma átlagosan 100 négyzetméteres házakra vonatkoznak a megbízások.

Arról nem szól a fáma, hogy a magánszemélyeknek meddig kell birtokolniuk az ingatlant. Hajnóczi Péter szerint az építésfelügyeleti ellenőrzésekkel lehet az esetleges jogszerűtlenségeket feltárni, de elidegenítési tilalommal nem lehet az ingatlanokat terhelni, hogy meddig van a megrendelő tulajdonában, az nincs előírva.

Számok törvénye

-15 nappal a tervezett kezdés előtt be kell jelenteni a kivitelezést

-8 nap után jóváhagyottnak minősül a közműellátás és az égéstermék-elvezető megvalósítási engedélykérelme, ha nem kap érdemi választ a tervez

-10 éven belül a megvalósult épületről hatósági bizonyítványt kell kérni.

 

 

 

 

(H.G)

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: