Otthon / Barcsi hírek / Amiről most Brüsszel beszél,azt a Barcsi Jobbikos képviselő már két éve megmondta!

Amiről most Brüsszel beszél,azt a Barcsi Jobbikos képviselő már két éve megmondta!

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása miatt – írja a Financial Times. A brit pénzügyi lap emlékeztet: a 350 kilométeres, Magyarországon a kelebiai határszakaszig tartó vonal megújítása a kínaiak számára lenne prezstízsberuházás, az „Egy övezet, egy út” külgazdasági stratégia egyik végpontja, egyben az első kínai vasútfejlesztés az EU-ban.

Ennek megfelelően a fejlesztéssel leginkább a kínaiak nyernek: a jelenlegi tervek szerint a magyar határig tartó szakasz megépítésére szánt 550 milliárd forintot 85 százalékban a kínai Eximbank hiteléből állják, amelynek a kamatai ahhoz mérten nőnek, minél nagyobb a magyar részvétel a megvalósításban. A kamatokkal és az önrésszel együtt a teljes büdzsé akár 700 milliárdig is felfuthat – pontos számot nem lehet tudni, mivel a kormány a megvalósíthatósági tanulmányt tíz évre titkosított.

Ander Balázs két évvel ezelőtti felszólalása:

 

Ez kilométerenként 4,22 milliárd forint, ami igazán szép, ha azt vesszük, hogy jelenleg egy évtizedek óta elhanyagolt, sem a személyszállításban, sem az áruszállításban nem fontos vonalról van szó.

A kormány nem cáfolta a vizsgálat hírét, a lap megkeresésére azonban közölték: a novemberben Lettországban aláírt államközi szerződés tartalmaz egy függeléket, arról, a megállapodás hogyan illeszkedik az uniós közbeszerzési szabályokhoz.

 

Forrás: (hvg)

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: