Otthon / Friss hírek / Az ebédelő család szeme láttára pakolták ki hűtőjüket a migránsok
A kép forrása: internet (illusztráció)

Az ebédelő család szeme láttára pakolták ki hűtőjüket a migránsok

Hívatlan vendégek csatlakoztak egy délvidéki család ebédjéhez – írja a DélHír.

A férfiak nem voltak otthon, az asztalnál így csak a gyerekek, édesanyjuk és nagyanyjuk ültek. Elmondásuk szerint négy öt “sötétbőrű ember” jelent meg az ajtóban.

“Ketten szó nélkül a hűtőhöz léptek, összeszedték az élelmiszert, majd távoztak”

– meséli a neve elhallgatását kérő kelebiai lakos.

A család döbbent bénultsággal ült az asztalnál. Még az se jutott eszünkbe, hogy utánuk eredjenek

“Nem sajnáljuk mi az ételt, de később belegondoltunk: mi lett volna, ha erőszakosan lépnek fel?”

mondta az asszony egy szerb portálnak. Az esetet nem jelentették a rendőrségnek, mert “nem akartak semmi kellemetlenséget”. A lesokkolt család azóta nappal is zárja a kaput.

Szabadka környékén mindennaposnak számítanak a hasonló esetek, bár a migránsok azért általában olyan épületekbe, tanyákba veszik be magukat pár napra, amelyeknek nincs állandó lakójuk. Hajdújáráson ugyanakkor az is előfordult, hogy egyszerűen beköltöztek egy család mellé a háznak abba a szobájába, amit a téli hónapokban nem használnak.

Egy határ menti tanyán a migránsok néhány nap alatt szétverték a teljes berendezést, betörték az ablakokat, és eltüzeltek minden éghető tárgyat. Távozás előtt még a kézjegyüket is ott hagyták a falon, amely így már az örökkévalóságnak hirdeti, hogy Muhammadi és Allahudin jártak ott.

A hatóságok nem nagyon foglalkoznak az ezekhez hasonló ügyekkel. Ha születik is feljelentés, a tettesek már régen messze járnak, mire a bürokratikus gépezet beindulna. A helyiek szerint a migránsokat az embercsempészek igazítják útba, akik jól ismerik a környéket, és

tudják, hová vehetik be magukat,  vagy hová ugorhatnak be egy könnyű ebédre úgy, hogy a családfőt biztosan nem találják otthon. 

A szerb kormány buksiját egyébként múlt héten simogatta meg Brüsszel a migráció kezelésének kapcsán tanúsított együttműködése miatt. Az Európai Bizottság bővítési biztosa Christian Danielson egyenes úgy fogalmazott:

“Az Európai Unió le van nyűgözve Szerbia migránsválsághoz való viszonyulásától”.

Ennek jeleként az Unió

82 darab gépjárművet adott át a szerb rendőrségnek.

E lelkes szavak nem csak az embercsempészek láthatóan javarészt háborítatlan, gördülékenyen folyó munkájának tükrében tűnnek furcsának. Hanem azért is, mert, ha a szerb hatóságok nagy nehezen megemberelik magukat, és elkapnak néhány migránst, azokkal gyakran kifejezetten embertelenül bánnak. A jogvédő szervezetek ebből fakadó dokumentált haláleseteket is nyilván tartanak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ezért Szerbiát nem is tartja a menekültek számára biztonságos országnak. A magyar jog szerint ugyanakkor annak számít, amiért a kormány elég kemény bírálatokat kapott – többek közt Brüsszelből is.

Jelen állás szerint tehát az Unió egy olyan ország migránsválsághoz való hozzállásától van “lenyűgözve”, amely

– a törvénysértő migránsoktól rendszeresen nem védi meg saját polgárait

 – területén szinte akadálytalanul működhetnek az embercsempész bandák

 – ha nagy ritkán elfog migránsokat, durván megsérti a jogaikat, néha meg is öli őket

 – ugyanakkor a nagy részüket akadálytalanul engedi saját területén mozogni, majd elhagyni azt az EU irányába.  

No, e logika mentén, ha kiadjuk a tűzparancsot a határon, a katonák lelőnek pár migránst, a többit viszont átengedik az országon, Brüsszel tőlünk is le lesz nyűgözve – és talán még egy fél tucat alig használt Lada Nivát is hozzánk vágnak…

 

 

forrás:alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: