Otthon / Barcsi hírek / SZERETTÉK BARCSON A LOVASÍJÁSZT

SZERETTÉK BARCSON A LOVASÍJÁSZT

 

 

Ander Balázs, a filmvetítést szervező országgyűlési képviselő arra a kérdésünkre, hogy miért is tartotta fontosnak a Kassai Lajosról készített dokumentumfilm Dráva parti kisvárosban történő levetítését, azt felelte, hogy számára A Lovasíjász című film alapvetően három dologról szól.

Először is szól Kassai Lajosról, a hazánknak világhírnevet szerzett, honfoglaló őseink harcmodorát feltámasztó somogyországi Mesterről. A Megszállottak Klubjának tagjáról, aki 11 évvel ezelőtt 24 órán keresztül vágtázott, miközben 661 alkalommal nyargalt végig a 90 méteres pályán és 5412 nyíllövést eresztett a célba.

Aztán szól elődeinkről. A pusztai lovas népek nagyszerű harcosairól, akiknek nyilaitól egész Európa rettegett. Hisz nem véletlenül szólt a fohász Itáliától Frankföldig: De sagittis hungarorum libera nos Domine! Nem a semmiből jött barbár horda vagyunk, hanem egy nagyszerű pusztai kultúra örökösei.

És végül elmondta, hogy szerinte ez az alkotás szól a mai magyar valóságról is. Arról a kultúrpolitikáról, amelyik nem sajnál majdnem egymilliárd forintnyi közpénzt beleölni a csúfos bukást produkáló, sokak szerint gárdaellenes, és dogmatikusan átpolitizált Veszettek című filmbe, miközben a nézőcsúcsokat döntögető Lovasíjászt pedig száműzi a filmheti vetítésről.

Egy biztos. Portálunk véleménye szerint is óriási igény lenne olyan történelmi filmekre, amelyek végre bemutatnák a magyar múlt dicső fejezeteit is. Amelyek után végre egészséges büszkeséggel hagyhatnák el a nézők a mozitermeket. A filmbiztossá kinevezett Andy Vajna szégyellheti magát, hogy mindeddig ez nem valósult meg.

Egyébként, mint ahogy azt megtudtuk, a filmvetítés alkalmával útnak indítottak egy becsületkasszát, amelynek bevételét a somogyfajszi honfoglalás-kori emlékhely rendbetételi céljaira ajánlják föl.

Oldalunk korábban már beszámolt róla, hogy Ander írásbeli kérdésben szorgalmazta a megyénkben található páratlan történelmi örökséget bemutató, de sajnos pusztuló kiállítás állami segítséggel történő megvédését. Hiszen ahhoz – mondta a néppárti képviselő -, hogy a magyarok elei a Honfoglalás után megőrizzék számunkra ezt a hazát, kellettek azok a vasverő és kovácsmesterek is, akik a somogyfajszihoz hasonló helyeken kalapálták a nyíl- és lándzsahegyeket, szablyákat.

 

A vetítésre nem csak Barcsról, hanem Lábodról, Darányból, Nagyatádról is jöttek páran.

Ander Balázs jobbikos országgyűlési képviselő a párt évadnyitóján a Pongrátz Gergely-érdemkereszttel kitüntet Kassai Lajossal

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

H.D.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: