Milan Chovanec cseh belügyminiszter értelmetlennek minősítette szerdán Christian Kern osztrák kancellárnak azt a felvetését, hogy csökkenteni kellene a menekültek befogadásától elzárkózó európai uniós tagállamok közösségi pénzügyi támogatását.
Kern a támogatás csökkentéséről a Die Welt című német lapban megjelent interjúban beszélt.
A prágai belügyminiszter szerint Csehország már elegendő segítséget nyújt a menekültválság megoldáshoz a konfliktusok színhelyén, ahonnan a menekültek Európába érkeznek.
A közösségi támogatás csökkentéséről több európai politikus is beszélt a napokban. Corina Cretu, a regionális fejlesztésekért felelős EU-biztos azonban tavaly úgy fogalmazott, hogy az európai alapokból történő kifizetések nincsenek összakapcsolva a migránsüggyel. Kern és más európai politikusok álláspontjának elfogadása nagyon érzékenyen érintené a négy visegrádi országot, tehát Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát.
“(Christian) Kern osztrák kancellár mai nyilatkozata egyike azoknak az érthetetlen lépéseknek, amelyek megosztják az Európai Uniót, mégpedig olyan időben, amikor a közös megoldásokat kellene keresnünk” – olvasható a cseh belügy által kiadott közleményben. “Csehország a menekültválság keretében az egyik legaktívabb országnak számít, amely következetesen segítséget nyújt a konfliktusok helyszínén és a környező országokban. Ott van szükség aktív segítségre, és szerintünk ez az az út, amely a megoldáshoz vezet” – vélekedett Milan Chovanec.
A miniszter szombaton Brünnben találkozik az osztrák kancellárral, aki vendége lesz a Cseh Szociáldemokrata Párt tisztújító kongresszusának. A tárgyaláson Robert Fico szlovák miniszterelnök is részt vesz. Mindketten országuk szociáldemokrata pártjának vezetői.
(MTI)