Otthon / Friss hírek / Kiderült, hány jegyet adtak eddig el a felcsúti kisvasútra

Kiderült, hány jegyet adtak eddig el a felcsúti kisvasútra

Az Átlátszónak sikerült kikérnie a felcsúti kisvasút utasforgalmi adatait, amiből kiderül: megépítése óta nagyjából 24 ezer jegyet adtak el a 800 millióba kerülő nosztalgiavasútra.

A Vál-völgyi kisvasút 2016. április 30-án indult, az üzemeltetője pedig a Mészáros Lőrinc által vezetett “A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány”. Ez eleinte megtagadta az Átlátszó adatigénylését, majd amikor Mészárosnál a HVG is érdeklődött a titkolózás miatt, végül a lap megkapta a kért jegyeladási számokat.

 

Eszerint 2016. május 30. és 2016. december 31. között 23 ezer 779 darab menetjegyet váltottak. Ebben nem szerepelnek a helyi óvodások, iskolások, kis helyi közösségek, amelyek jegymentességet kapnak. Néhány kedvezményezett csoport (mozgás- és egyéb sérültek külön kérésre, meghívott vendégek) szintén jegy nélkül utazhattak.

A látogatottság eléggé változó: korábban nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly októberben hat olyan nap is volt, amikor egyetlen jegyet sem adtak el, de amikor a turizmus egy adott esemény miatt beindul, napi több száz fölé is mehet az eladás.

A járat december utolsó két hetében szünetelt, azóta kiemelkedőbb napnak számított a múlt hétvégi nyitás, amikor az alcsúti kastélypark hóvirágnyílása miatt péntektől vasárnapig 2090 jegyet adtak el.

Kérdés marad, hogy ezek a kihasználtsági adatok elegendőek-e az Európai Unió számára, ami 600 millió forintos támogatást adott az építésre.

 

 

forrás:alfahir.hu

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: