Otthon / Barcsi hírek / A Jobbik keményen megadóztatná a politika közeli vagyonos üzletembereket
A kép forrása: internet

A Jobbik keményen megadóztatná a politika közeli vagyonos üzletembereket

A Jobbik kormányra kerülése esetén kőkemény adók formájában szerezné vissza a politika közeli vagyonos üzletemberektől az általuk “ellopott pénzeket”.

Volner János, az ellenzéki párt frakcióvezetője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarországon éves szinten átlagosan 400 milliárd forint közvetlen kárt okoz, hogy a “politikusokhoz kötődő gazdasági holdudvar szétlopja az országot”.
Ezért a párt kormányra kerülésekor azonnal benyújtaná a “földesúradó” tervezetét, amelynek köszönhetően Mészáros Lőrinc, Habony Árpád és a hozzájuk hasonló üzletemberek néhány év alatt elveszítenék vagyonuk jelentős részét – közölte a frakcióvezető.
Volner János ismertetése szerint a törvény 2002-ig nyúlna vissza, azaz nemcsak a Fideszhez közeli milliárdosokra, hanem a szocialista és szabad demokrata kormányok idején szerzett vagyonokra is kiterjedne.
Elmondta azt is, hogy a törvény a 300 millió forint feletti vagyonra terjedne ki, visszaszereznék az állami földbérletek révén szerzett pénzeket, valamint gondoskodnának arról is, hogy a vagyont ne lehessen feldarabolni a családtagok között.
A tervezet a tisztességes vállalkozók vagyonosodását nem veszélyeztetné, a befolyt pénzt az oktatásra és az egészségügyre fordítanák – tette hozzá a politikus.

 

 

 

(MTI)

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: