Az Országgyűlés gazdasági bizottsága meghallgatta Medgyessy Pétert az OLAF jelentés kapcsán, melyből ugye az derült ki, hogy 167 milliárd forint tűnt el a 4-es metró építésekor. Elmondása szerint a pályázattal kapcsolatos döntések meghozatala 2005 áprilisa és 2006 májusa között történtek, de ő már 2004 szeptemberében lemondott, a beruházásban érintett cégben pedig …
Tovább...Daily Archives: 2017-03-14
MIRE SZÁMÍTHAT A TÉRKÉPRŐL LETÖRÖLT DÉL-SOMOGYI RÉGIÓ?
Tette fel a kérdést az országgyűlés ülésén a Barcson élő jobbikos képviselő. A nemzeti néppárti honatya ismét Dél- valamint Belső Somogy érdekében kérdezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát. Az infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatban faggatta a kormányt, és a Barcs-Kaposvár, és a 95 km hosszú 68-as főút felújítását, valamint a Dél-Somogy-Pécs …
Tovább...Szerződést kötött a GYSEV Zrt. a magyarországi és az ausztriai Siemensszel új villamos mozdonyok gyártására
Szerződést kötött kedden a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) a Siemens Zrt.-vel és a Siemens AG Austria-val, amelyek konzorciumban idén október végéig öt, a későbbiekben pedig négy Vectron típusú mozdonyt gyártanak a soproni székhelyű vasúttársaságnak. Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az Európai Beruházási Bank (EIB) 40 millió …
Tovább...Megalakult az európai béruniót kezdeményező polgári bizottság
Megalakult az a polgári bizottság, amely jobbikos kezdeményezésre az európai béruniót tűzte ki céljául – közölte Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten. A nyilatkozat deklarálását megelőző nemzetközi konferencián Vona Gábor, a Jobbik elnöke köszöntötte a megjelenteket és hangsúlyozta, hogy az árak uniója már megvalósult az EU-ban, a …
Tovább...KEDDI KOKÁRDAOSZTÁS A DÉL-SOMOGYI VÁROSOKBAN
Az USA-ban teljesen természetes dolog a házak előtt lobogó csillagsávos zászló. Azért ott senki nem szégyelli magát, pedig a kiirtott indiánok meg a rabszolgának elhurcolt négerek milliói tragikus történelme tudna mesélni arról, hogy milyen szenvedéseken kellett átmenniük. Magyarországon viszont évtizedeken át aljas és ostoba módon nacionalizmusnak bélyegezték még egy kokárda …
Tovább...Vádat emelhetnek a fideszes politikus ellen
Lezárult a nyomozás Voldemort ügyében, vádemelés jöhet. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselő korrupciós ügybe keveredett (és Voldemortnak hívatta magát :)), a hatóságok lezárták az ezzel kapcsolatos nyomozást. Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdésére adott írásbeli választ Polt Péter legfőbb ügyész, melyből kiderült, hogy a …
Tovább...Zavargásért jogerősen elítéltek egy azóta eltűnt afgán férfit Debrecenben
Jogerősen egy év nyolc hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt – csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntette miatt – a Debreceni Törvényszék kedden egy afgán vádlottat, aki 2015-ben részt vett a helyi menekülttábor lakóinak zavargásában. Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője emlékezetett rá, hogy 2015 júniusában menedékkérők kitörtek …
Tovább...Sportos: Európa Liga – Kassai Viktor vezeti a Roma-Lyon nyolcaddöntő visszavágóját
Kassai Viktor vezeti az AS Roma és az Olympique Lyon labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntő visszavágóját. Az európai szövetség (UEFA) honlapján olvasható bíróküldés szerint Kassai munkáját Ring György és Tóth Vencel segítik, az alapvonalon Bognár Tamás és Farkas Ádám áll majd, míg a negyedik játékvezető Berettyán Péter lesz. A nyolcaddöntő egyik …
Tovább...Gombafertőzéseket vizsgáló kutatási program indult Szegeden
Gombafertőzéseket vizsgáló kutatási programot indítottak uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t. A közlemény szerint az 590 millió forintos támogatást elnyert program célja a különböző betegcsoportokat veszélyeztető gombafertőzések mechanizmusának tanulmányozása. A projekt …
Tovább...Indul a versenyszezon, Nagyatádiak a dobogón.
Több sportágban is szezonnyitó erőpróbák zajlottak a hétvégén. Az éremgyűjtésből a nagyatádi triatloncsapat sportolói is kivették a részüket. Szombaton került sor Fonyódon, az “1. BÚI félmaraton”futóversenyre, ahol 7, 14 és 21km-en mérhették össze tudásukat a sportolók. Nem csak a távok önmagukban, de a változatos vonalvezetésű, fonyódi hegy meredek emelkedői és …
Tovább...
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen