Nem olyan súlyosak, viszont nem helyénvalóak a Hollandia elleni büntetőintézkedések, amelyeket Törökország rendelt el előző éjszaka a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként – jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő kedd délelőtt.
“Továbbra is meglehetősen különösnek találom, hogy Törökországban beszélnek szankciókról, miközben inkább nekünk lenne okunk mérgesnek lenni a hétvégén történtek miatt” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint ebben a helyzetben “hideg fejre”, a nyugalom megőrzésére van szükség.
Rutte rámutatott, a bejelentett szankciók nem tartalmaznak gazdasági korlátozásokat, bár – mint mondta – ez érthető, mivel Hollandia az egyik legnagyobb külföldi befektető Törökországban.
Ankara hétfőn úgy döntött, hogy nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet Törökországba, amíg Hollandia nem tesz eleget a török követeléseknek, és nem kér bocsánatot. Emellett felfüggesztették a kormánytalálkozókat Hollandiával, és megtiltották a holland diplomaták repülőútjait Törökországba.
A két ország közötti diplomáciai pengeváltást az okozta, hogy a holland hatóságok szombaton két török minisztert is megakadályoztak abban, hogy részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kampányrendezvényein Hollandiában.
Ugyancsak kedden a belga hatóságok bejelentették, megtiltották a török kormánypárt európai lobbiszervezeteként számon tartott Európai Török Demokraták Uniójának (UETD) genti gyűlését, mert “nem tudták volna biztosítani a rendezvény biztonságát”. Az UETD erre válaszul ismét bejelentette a gyűlést, ezúttal április 9-re.
Jan Jambon belga belügyminiszter kedden leszögezte, hogy szükség esetén Belgium kész megakadályozni a hasonló török kampányrendezvényeket, azonban minden esetben egyedi elbírálásra van szükség – írta a Het Laatste Nieuws című helyi napilap.
“Senki nem szeretné ebbe az országba behozni a török politikát, a hatóságok a törvényes kereteken belül mindent meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a közrend, a közbiztonság megzavarását” – mondta a tárcavezető.
Az előző napon Bart De Wever antwerpeni polgármester, a legnagyobb kormánypárt, a flamand nacionalista Új Flamand Szövetség vezetője megtiltotta az ankarai kormány törvénycsomagját támogató, török nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) pénteki rendezvényét, amely a rendőrség értékelése szerint veszélyt jelentett volna a közrendre.
Sajtójelentések szerint a nagyjából 200 ezer fős belgiumi török közösség közel 70 százaléka Recep Tayyip Erdogan államfő támogatójának számít. Hasonló a helyzet Hollandiában és Ausztriában is. A franciaországi és a németországi törökök körében ennél valamivel alacsonyabb az ankarai kormány támogatottsága, a Nagy-Britanniában, Olaszországban és Svájcban élő törökök között pedig többségben vannak az ellenzéki pártok hívei.
forrás.mti