hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen
„Nagy idők, nagy tanúi” – legtöbbször ezzel a címmel tudósítottak a megyei és helyi lapok az 1848/49-es események résztvevőinek későbbi halálhíréről.
Pinterics Mihály 1848-as, honvéd főhadnagynak 81 éves korában bekövetkezett végzetéről a Csurgó és Környéke újság 1895. decemberi számából értesülhettünk. Az 1814-ben született öreg honvéd, aki élete végéig Kossuth hű katonájának vallotta magát, fél évszázadon át élt Csurgón. Még fiatalember volt, amikor a haza szívében kitört forradalom, mely őt is magához hívta, beállt honvédnek. Egészen a kapitulációig harcolt, elkötelezett hazafiként hű volt a mundérjához, majd Komáromból tért haza a végzetes események után
- december 19-én, Holi György cipészmesternél ebédelt, a mai Kossuth u. 5. sz. alatt, ahol leindult a pincébe, hogy egy kis „szalonnát aprítson”. Azonban a lépcsőn lezuhant, és rövid időn belül elhunyt. A sors iróniája, hogy a végzet a pincében érte, melyet borivás céljából oly sokszor és szívesen látogatott. Temetése 1895. december 21-én, nagy részvét mellett ment végbe. Csurgó szeretett Miska bácsijának 1896-ban, közadakozásból vörös márvány síremléket állíttatott Csurgó hálás közössége.
A korabeli híradások más, csurgói vagy környékbeli 48-as honvédek halálhíréről is beszámoltak nem feledve ezen régi idők tanúinak a hazáért áldozott tetteit.
- április 27-én, Nagykanizsán hunyt el Szekeres József, az 56, honvéd zászlóalj hadnagya, aki bátorságával és gyorsaságával sok társa életét mentette meg.
A csurgói zsidó születésű Kasztl Henrik, 48-as honvéd őrmester 1899. május 12-én fejezte be földi létét, melynek legnagyobb büszkesége a szabadságharcban való részvétele volt. .
Tóth Károly fiatalemberként vonult be az 56. zászlóaljba, melynek hadnagyaként részt vett Budavár ostromában. A legkeményebb helyzetekben vívta csatáit. Hazatérése után kezdte el írni zászlóaljának történetét, „Az 56-ik honvédzászlóalj története 1848-49-ben” címmel, mely 1893-ben Csurgón került kinyomtatásra. A kiadványt a Hadtörténeti Könyvtárban, mint rendkívüli jelentőségű kordokumentumot őrzik és használják is. Itthon gróf Festetics György birtokainak számvevőjeként vonult nyugállományba. 1902. március 8-án Csurgón helyezték végső nyugalomra.
1821-ben, Csurgónagymartonban született az a Nagy Sándor, későbbi református lelkész, aki pápai tanulmányai alatt Petőfi iskolatársaként, annak baráti köréhez tartozott.
1848/49-ben, mint Csököly község segédlelkésze, csatlakozott a honvédekhez, hadnagyként szolgált a Drávánál, és hősiesen védte a határt a horvátok beözönlése ellen Zákánynál és az őrtilosi hegyekben. 1902. december 8-án, Csökölyben hunyt el.
- december 14-én, Szaák Elek, csurgói honvédőrnagy vesztette el a halállal vívott csatáját. Míg életében Görgey Artúr hadtestének tisztjeként számtalan ütközetet vívott egy jobb, szabadabb világért.
1903 júliusában Berzencéről Dergez Péter, 75 éves volt 1848/49-es közvitéz elhunytát közölte a Csurgó és Vidéke újság. Az agg katona a miniszterelnökség útján évente 72 korona nyugdíjból élte mindennapjait. Berzence polgárainak megható részvéte mellett 1903. július 7-én helyezték örök nyugalomra.
- augusztus 7-én egy újabb csurgói honvédet gyászolt a helyi közönség. Ciffray Antal, nyugalmazott 48-as honvéd hadnagy Klapka komáromi várparancsnok segédtisztjeként szolgált. Egész hátralévő életében nagy tűzzel és lelkesedéssel beszélt a 48-as eseményekről. 80 éves korában, szegényes sorban érte el a végzete.
Ugyanezen év december első hetében a Csurgótól nem messze lévő Nemespátró község gyászolta Szmodics Mihály és Szakál Sámuel közhonvéd, 48-as katonáit.
A legmeghatóbb vonala azonban a véletleneknek, hogy Trencsény János, csurgói 48-as honvéd, a szabadság hős harcosa 1828. március 15-én született, és 1902. március 15-én halt is meg. 1848. március 15-én pedig ő is ott volt a szabadságért küzdők elszánt táborában.
„A nagy idők tanúi napról napra fogynak: maholnap nem lesz egyetlen élő hírmondója sem annak a felséges magyar kornak, melyben a magyar faj létéért és függetlenségéért küzdött önzetlen hazafiak életüket, mindenüket adták oda…” – írta emlékező soraiban, 1907-ben a helyi újság.
Napjainkban, 2017 márciusának idusán, 169 év távlatából is kell, hogy emlékezzünk hőseinkre! E néhány gondolat is tanúsítsa hálánkat és kegyeletünket a múltbéli nagy idők s azok képviselői előtt.
Vargáné Hegedűs Magdolna
