Otthon / Friss hírek / Tiszta forrásból: a Jobbik vizeink védelmét sürgeti a Víz Világnap alkalmából

Tiszta forrásból: a Jobbik vizeink védelmét sürgeti a Víz Világnap alkalmából

A Jobbik mint nemzeti néppárt számára elsőrendű fontosságú természeti kincseink s köztük is a legértékesebb, vizeink megőrzése. A jelenlegi kormányzat részéről rangos konferenciákon hangzatos ígéretek születnek évről évre, ahol központi téma a klímaváltozás, a víz kérdése.  Áder János köztársasági elnök saját elmondása szerint különösen lelkén viseli a víz sorsát, ám a hazai gyakorlat egészen mást mutat. Az Orbán-kormány elmúlt hét évére visszatekintve a hazai környezetvédelem és ezen belül a vizeink védelme is mélyrepülésbe kezdett. Köszönhető ez annak, hogy mára nincs önálló környezetvédelemmel foglalkozó minisztérium, hanem a területeket szétszabdalták és szétosztották az egyes, sokszor egymással érdekellentétben álló, így konszenzusra képtelen minisztériumok között. Így kerülhetett a vízügy a fenntarthatósággal köszönőviszonyban sem lévő belügyi tárcához, amely most épp a saját kúttal rendelkező állampolgárok megsarcolására készül, miközben a hazánkba települt élelmiszeripari multik gátlástalanul zsigerelik ki vízkészleteinket.

Az érdemi felügyelet nélkül ténykedő veszélyes üzemek, illetve az itt-ott rendszeresen felbukkanó, elhagyott több száz tonna veszélyes anyagok és hulladékok pedig időzített bombákat jelentenek vizeink és egészségünk számára. Természetes ivóvízforrásaink – bár törvény szerint védelem alatt állnak – a gyakorlatban szabad prédává váltak. Ez forrásaink „bekebelezésében”, kisajátításában, a vízminőség leromlásában, e természeti értékek pusztulásában jelentkezik.

A mai kaotikus világviszonyok mellett, az újkori népvándorlások idején, amikor milliószámra indulnak meg emberek Európa felé a vízhiányos területek felől, nem intézhetjük el a vízvédelmet egyszerű kézlegyintéssel. A huszonnegyedik órában vagyunk, nem halogathatunk tovább. Minden eszközzel meg kell védenünk vizeinket, földjeinket! A Jobbik ellenzékből is ezt cselekszi, és 2018-ban, kormányra kerülve magasabb fokozatba kapcsol vízkincsünk védelme érdekében.Tudtuk meg Kepli Lajos közleményéből

 

 

 

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: