Otthon / Friss hírek / Büntetés-végrehajtás: csaknem ötszázan tanulnak börtönőrnek
Kép forrása:internet

Büntetés-végrehajtás: csaknem ötszázan tanulnak börtönőrnek

Januárban indult képzésük két helyszínen, Nyíregyházán és Budapesten, 476 olyan civil kezdte meg tanulmányait, aki börtönőr szeretne lenni. A tapasztalatok nagyon kedvezőek – mondta a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjának igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

Szabó Zoltán közölte: a képzéseken részt vevők az első, úgynevezett rendvédelmi alapmodulon vannak túl, amely egységes a rendvédelmi szerveknél. Ebben általános katonai ismereteket, szervezeti kultúrát, jogi alapismereteket, lőelméletet tanítanak. Pozitívak a tapasztalatok, mert túl az első megméretésen nagyon kevés a lemorzsolódó – emelte ki.
A következő három modulban indul el a szűkebb szakmai képzés, amelyben őröket, segédfelügyelőket és felügyelőket képeznek a bv-intézeteknek – ismertette. A képzés négy modulból áll, hat és fél hónapig tart és OKJ-s képesítést ad – mondta. Hozzátette: ezután munkába állhatnak a sikeresen vizsgázók, de ez csak a képzési rendszer első lépcsőfoka.
Szabó Zoltán elmondta azt is, hogy a 476 jelentkező civil, aki börtönőr szeretne lenni.
A toborzásra részben a bővítési program, részben a folyamatos fluktuáció miatt van szükség – közölte az igazgató.
Hangsúlyozta: az életpályamodell bevezetése óta vonzóbb lett ez a szakma, mivel létbiztonságot ad, a képzési rendszer pedig lehetőséget ad a továbblépésre.

 

 

 

 

forrás:mti

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: