Nagy port kavart tegnap Rogán Antal nyilatkozata, melyben a magyar választók akarata ellenére Brüsszelben kijelentette: “a tizennégy-tizennyolc évesek esetében konkrét kérés van felénk, hogy engedjük be őket Magyarország területére. Mi hajlandók vagyunk erre, amennyiben alávetik magukat a DNS-vizsgálatnak”.
A bejelentésre reagálva Vona Gábor, a Jobbik elnöke Facebook-oldalán azt írta:
“Orbán hülyének nézte a saját szavazóit és a magyar társadalmat. Azt mondta folyamatosan, hogy ez a legfontosabb kérdés, és íme, letette a fegyvert. Részéről jöhetnek a bevándorlók.”
A kormány és a hozzá köthető médiumok a téma kapcsán azóta mély hallgatásba burkolóztak, sőt, mind Orbán, mind Rogán Antal győzelmi jelentésnek megfelelő nyilatkozatokat tett, azt állítva, hogy sikerült megvédeniük Magyarország érdekeit.
Politikusaik helyett szimpatizánsaik/bérkommentelőik vették védelmükbe a Brüsszelben csatát vesztő Orbánt: ők konzekvensen azt állítják, a törvény szerint eddig is jöhettek a 14-18 év közöttiek, a Rogán által említett DNS-vizsgálat épphogy szigorítaná beengedésük feltételeit.
Csakhogy az állítás egész egyszerűen nem igaz, hiszen ebben az esetben már tízezrével lennének az országban fiatal közel-keleti, dél-ázsiai és afrikai bevándorlók. Mivel – a Jobbik által is támogatott és szorgalmazott – a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet áll fenn jelenleg, ezért
a hatályos szabályozás szerint a 14-18 év közötti migránsok szintén menekültügyi őrizetbe kerülnek, és a menekültügyi eljárás lezárultáig nem léphetnek hazánk területére.
Ezt a törvényben az itt kiemelt rész biztosítja: “menedékjogról szóló törvény szerint, arra a tizennyolcadik életévét be nem töltött menedékjogi kérelmet benyújtó külföldi gyermekre – kivéve a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején a tizennegyedik életévét betöltött és tizennyolcadik életévét be nem töltött elismerését kérő kísérő nélküli kiskorúra –, aki jogszabály vagy szokás alapján felügyeletéért felelős nagykorú személy kísérete nélkül lépett Magyarország területére, vagy a belépést követően maradt felügyelet nélkül, mindaddig amíg ilyen személy felügyelete alá kerül – feltéve, hogy az illető gyermek kiskorúságát a menekültügyi hatóság megállapította.”
A bejelentés szerint a Fidesz épp ezt a szabályozást vonná vissza, utat nyitva ezzel a fiatal bevándorlóknak.
Nem véletlen tehát a hallgatás a kormánypárt részéről. A Jobbik tegnap már jelezte: a jövő hét folyamán ismételten benyújtja az alaptörvény-módosítási javaslatát, mely garantálná, hogy se szegény, se gazdag migránsok ne érkezzenek Magyarországra. Ha a kormánypárti többség megint nem lesz hajlandó támogatni a tervezetet, az sokat elárul Orbánék valódi szándékairól.
forrás:alfahir.hu
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen