Otthon / Friss hírek / A mentők elleni fenyegetés felülről, az OMSZ-től jön
fotó: Béli Balázs (alfahir)

A mentők elleni fenyegetés felülről, az OMSZ-től jön

Már nemcsak megalázzák a mentődolgozókat, és nem elég az sem, hogy nem becsülik, nem fizetik meg a munkájukat, most már meg is fenyegetik őket – festette le a komor jelent Rig Lajos, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa, aki mint “jelenleg állományban lévő mentődolgozóként” is tartotta meg hétfőn budapesti sajtótájékoztatóját.

Az ellenzéki politikus felidézte a lapunkban megjelent történetet, miszerint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kérdőre vont egy szakszervezeti vezetőt, amiért az nyilatkozni mert a sajtónak egy országos, a mentődolgozókat érintő kérdésben. Rig Lajos emlékeztetett, jelen pillanatban két reprezentatív szakszervezet van az ágazatban: a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) – az utóbbi szervezetet azonban

“nem tekintik partnernek, mert nem állnak be a sorba, nem írják alá azokat az egyességeket, amelyeket az OMSZ tesz eléjük”.

Pedig egy szakszervezeti vezetőnek az a dolga, hogy képviselje a munkavállalókat, minden egyes olyan körülményt kiharcoljon, ami az életüket és munkájukat könnyebbé teszi – hangsúlyozta a politikus.

Már nemcsak megalázzák a mentődolgozókat, és nem elég az sem, hogy nem becsülik, nem fizetik meg a munkájukat, most már meg is fenyegetik őket – és ez a fenyegetés nem máshonnan, “hanem felülről, az OMSZ-től jön” – fogalmazott a politikus.

Rig Lajos kitért arra a Magyar Időkben megjelent nyilatkozatra is, amelyet Csató Gábor adott a kormány lapjának: ebben a Mentőszolgálat igazgatója arról beszélt, hogy a mentődolgozók 240 ezer forintot keresnek. Csakhogy a valóságban egy mentőápoló 138 ezer forintot visz haza – ezt egyébként “névvel, arccal” vállalta is az egyik dolgozó, és az átutalási bizonylatot megosztotta a közösségi oldalán.

“Ugyanott tartunk, mint ezelőtt 15 évvel, sajnos semmi nem változott” – utalt arra Rig Lajos, hogy a megfélemlítés ugyanúgy tapasztalható a mentőknél, mint korábban. Ami lehet dokumentum-alapú, de akár úgyis végbemehet, hogy például helyettesítésre egy másik megyébe küldik át az elégedetlenkedő dolgozót.

A jobbikos szakpolitikus úgy látja, hogy

“az OMSZ főigazgatója nem szeretné, hogy május 31-én utcára vonuljanak a mentődolgozók, és kiharcolják azt a tisztességes bért, amiért megdolgoztak”.

A legerősebb ellenzéki párt viszont azt várja el a Mentőszolgálat vezetésétől, hogy mindezekkel szemben végre a mentődolgozók érdekeit védjék.

Mint ismert, a mentőknek azután lett végleg elegük, hogy a Mentők napján kellett szembesülniük azzal, hogy a korábban beígért 67 százalékos fizetésemelés helyett mindössze 10 százalékot kapnak meg, de azt is csak jövőre. Sőt, még csak új munkaruha ruha sem jut azoknak az embereknek, akik az életünk megmentésére tettek esküt.

 

 

forrás:alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: