Otthon / Friss hírek / Sokkal nagyobb pusztítást akartak végezni a dzsihadisták Londonban, de nem volt rá pénzük

Sokkal nagyobb pusztítást akartak végezni a dzsihadisták Londonban, de nem volt rá pénzük

A London hídi iszlamista merénylők egy sokkal nagyobb teherautót akartak bérelni a gázoláshoz, de nem sikerült nekik. Az általuk végül használt gépjárműben gyújtóbombákat helyeztek el, hogy bevessék őket késeléses ámokfutásuk után – közölte péntek késő este a brit főváros terrorelhárítási vezetője.

Az egyik terrorista egy 7,5 tonnás teherautót akart bérelni, de

nem tudott érte megfelelően fizetni.

Ez a gépjármű is jóval kisebb, mint amelyet a 86 halálos áldozatot követelő tavalyi nizzai terrortámadásban használt az ottani támadó, de vele is sokkal több áldozatot lehetett volna szedni a London hídon, mint azzal a Renault-val, amelyet végül béreltek.

Dean Haydon terrorelháírási parancsnok újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a nyomozók az egyik terrorista lakásán találtak egy Koránt, amely az egyik mártíromságról szóló oldalon volt kinyitva. Bár az Iszlám Állam jelentkezett a terrortámadá megszervezőjeként, Haydon szerint

nincs arra bizonyíték, hogy bárki irányította volna az elkövetőket

akár Nagy-Britanniában, akár külföldön. A nyomozóknak még nem sikerült kideríteniük, hogy a három ember, akiknek merőben különböző előéletük volt, milyen körülmények között találkozott – mondta.

A három terrorista támadásának nyolc halálos áldozata és ötven sérültje volt egy héttel ezelőtt. A támadókat a rendőrség még a késeléses ámokfutásuk közben agyonlőtte, ezért nem tudták használni a teherautóba tett gyújtóbombákat.

 

 

 

forrás:alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: