Otthon / Friss hírek / Többet keresünk, mint egy évvel ezelőtt! Ön hogy érzi?
A kép forrása: internet

Többet keresünk, mint egy évvel ezelőtt! Ön hogy érzi?

Áprilisban, a márciusi 12,8 százalék után, a bruttó és a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első négy hónapjában 11,9 százalékkal nőttek a keresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. A keresetek harmadik hónapja mutatnak két számjegyű éves növekedést.
Az áprilisi 2,2 százalékos és az első négyhavi 2,5 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek rendre 12,1, illetve 9,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest.

A keresetek növekedésére a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá jelentésében a KSH.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 303 000 forint volt áprilisban, azaz először lépte át a 300 000 forintos küszöböt. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 201 500 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 209 300 forintra becsülhető – közölték.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva az áprilisi bruttó átlagkereset 317 500, a nettó 211 100 forint volt, egyformán 13,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A vállalkozásoknál 320 300 forint volt a bruttó és 213 000 forint a nettó átlagkereset, ez 12,4 százalékkal magasabb a tavaly áprilisinál, a költségvetési szektorban 16,7 százalékos emelkedéssel 316 400, illetve 210 400 forintra nőtt a bruttó és a nettó átlagbér a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A vállalkozásoknál a havi rendszeres jövedelmek 12,3, a jutalmak és más egyszeri kifizetések 13,1 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisiakat, a költségvetési szférában 70 százalékkal nagyobb, 18 000 forint havi prémiumokat fizettek átlagosan, a rendszeres bérek 14,5 százalékkal nőttek.

Az iparban 327 600, az építőiparban 213 400 forint volt a bruttó átlagkereset áprilisban, ami 13,5, illetve 9,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

A szállítás, raktározás és idegenforgalomban a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás terén 18,8, illetve 18,7 százalékos éves növekedéssel 288 300, illetve 194 400 forintra emelkedett az átlagkereset. A pénzügyi, biztosítási üzletágban 708 500 forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, ez 11,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A költségvetési szférában 18,4 százalékkal emelkedtek a keresetek a közigazgatás és védelem terén, és meghaladták a 361 000 forintot, az egészségügyben és a szociális ellátásban 23,0, illetve 20,9 százalékkal nőttek a keresetek, amivel 284 600, illetve 132 900 ezer forintot értek el csupán.

A KSH adataiból kiderül, hogy a vállalkozásoknál foglalkoztatottak száma 59 000-rel, 3,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbiakhoz hasonlítva, a költségvetésben viszont tavaly január óta tartó létszámcsökkenés áprilisiban is folytatódott. A közfoglalkoztatottak száma 41 ezerrel kevesebb volt a tavaly áprilisinál, és nem érte el a 148 000-et, bruttó átlagkeresetük pedig 4,2 százalékkal nőtt, meghaladta a 83 000 forintot.

 

 

forrás:mno.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: