Daily Archives: 2017-07-16

Több játékos is távozott Babócsáról

Mozgásban van a játékospiac Barcs környékén: Pandur Ádám, Horváth Szabolcs és Tóth Richárd is hivatalosan távozott a Babócsa együttesétől. Pandur és Horváth a Megye II-ben minél előkelőbb helyre igyekvő Barcshoz igazolt, Tóth pedig a Megye III-ban komoly célokat kitűző Berzencét erősíti a továbbiakban. További barcsi hír, hogy Banicz Benjamint is …

Tovább...

Putyin csőbe húzta Trumpot

A G20-csúcson tartott találkozóval mindenképpen az orosz elnök jött ki jól a kommunikációs kötélhúzásból, véli Zgut Edit, a Political Capital külpolitikai elemzője. Korszakalkotó zárónyilatkozatot fogadtak el a gazdaságilag legerősebb államokat és az Európai Unió képviseletét tömörítő G20 csúcstalálkozón Hamburgban. A fórumon részt vevő államoknak most először kellett nézetkülönbségeket rögzíteniük, mégpedig …

Tovább...

Szakértő: megfordult a trend, inkább a benzines autókat keresik

Az újautó-eladások száma az első negyedévihez képest 25 százalékkal emelkedett a második negyedévben, és inkább a benzines gépjárműveket keresik a vevők – mondta a Használtautó.hu értékesítési vezetője az M1 szombat délutáni műsorában. Fodor László elmondta, ezzel együtt a külföldről importált használt autók darabszáma is 11 százalékkal nőtt az előző negyedévhez …

Tovább...

Napi Trafi infó

Megkérünk minden kedves olvasónkat a szabályok betartására! Ne feledjék,MINDENKIT HAZAVÁRNAK!! 01.30-03.30   M7 autópálya 160 km szelvény Balatonfenyves (jobb pályát mérve 03.45-06.00   M7 autópálya Bal pályatest 156+600 km szelvény Táskai pihenő 06.45-07.45   Bőszénfa belterület, Szigetvári utca 7. mellett. 07.25-09.25   Görgeteg, Fő utca 26. 08.00-10.00  7. főút Fonyód, Köztársaság utca 08.00-12.30  M7 …

Tovább...
Close