Daily Archives: 2017-08-12

2010 óta megduplázódott a minisztériumi dolgozók száma

Annak ellenére, hogy sok háttérintézményt megszüntetett a kormány, egyre csak nő az állam mérete, rengetegen dolgoznak a minisztériumokban – számol be a Világgazdaság. Már a legfelsőbb szinteken is látható a növekedés. Míg 2010-ben tíz miniszter mellett alig száz államtitkár és helyettes államtitkár volt, addig ma már 12 miniszter mellé több, …

Tovább...

A homoszexuális prostituáltban is több tisztesség volt, mint a fideszmédiában

60-asnál magasabb IQ-val és minimális közéleti rálátás birtokában eddig is mindenki számára világos volt, hogy Terry Black ordasat hazudott, amikor tavaly ősszel a TV2-nek azt nyilatkozta: homoszexuális orgiákon vett részt Vona Gáborral. Most azonban kiderült, hogy a fideszmédia eredetileg más szájába szerette volna adni a rágalmakat – ám a fiatal …

Tovább...

Még mindig tízezrek vannak áram nélkül a Nyugat-Dunántúlon

Nyolcvanöt településen mintegy tízezer-kilencszáz háztartásban továbbra sincs áram a csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a javítás várhatóan kilencezer háztartásban szombatra húzódik – tájékoztatta az E.ON szóvivője péntek kora este az MTI-t. Egyházi Nikoletta közölte, Vas megyében 7879, Zalában 1879, Győr-Moson-Sopronban pedig 1116 fogyasztónál nincs áram. A …

Tovább...

Önálló főszerkesztői munkakört vezetnek be a Pannon Lapok megyei lapjainál

A Mediaworks struktúrájához igazodva a Pannon Lapok Társasága (PLT) megyei lapjainál is önálló főszerkesztői munkakört vezetnek be – közölte a PLT pénteken közleményben az MTI-vel. Azt írták: a Mediaworks Zrt. és a PLT Kiadói Kft. integrációs folyamata részeként a PLT napilapok vezetési struktúrájában péntektől a lapigazgató-főszerkesztői munkakör megszűnik. A tájékoztatás …

Tovább...

Nikolics Nemanja nem játszik a válogatottban a lettek és a portugálok ellen

Nikolics Nemanja bejelentette, hogy biztosan nem játszik a magyar labdarúgó-válogatottban a következő két világbajnoki selejtezőmérkőzésen, Lettország és Portugália ellen. A 29 éves csatár a közösségi oldalán péntek este nyilvánosságra hozott közleményében úgy fogalmazott: történelmet akar írni az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Chicago Fire csapatával. “Veljko Paunovic vezetőedző, vagy éppen Bastian …

Tovább...
Close