Otthon / Friss hírek / Ópályi: a helyi roma vezető tanácsolta a sofőrnek, hogy hajtson el
„A telepen élő roma önkormányzati képviselő ajánlotta a férfinak, hogy hajtson tovább, mert bajba kerülhet” Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Ópályi: a helyi roma vezető tanácsolta a sofőrnek, hogy hajtson el

A helyi roma önkormányzat képviselője mentette meg a lincseléstől azt az autóst, aki kedd délután ütött el autójával egy kétéves kisfiút a Szabolcs megyei Ópályiban – tudta meg lapunk a baleset helyszínén. A helyiek elmondása szerint az állítólag siket, szülői őrizet nélkül hagyott gyerek abból a, falu szélén lévő utcából szaladt ki, ami a helyi roma telepre vezet. Az autós ekkor ütötte el a gyermeket, aki több métert repült előre.-Írja az mno.hu

Úgy tudjuk, a sofőr 29 éves férfi – aki nem Ópályiban lakik, hanem a szomszédos faluban – a baleset helyszínén megállt és kiszállt az autójából. Hívta a rendőröket, azonban a roma telepről percek alatt legalább százan sereglettek ki és vették körül a kocsit. Ekkor jelent meg a roma önkormányzati képviselőnő, aki szintén a telepen élt. Ő megpróbálta lenyugtatni a kedélyeket, de ez nem sikerült. Ezért ő ajánlotta a férfinak, hogy hajtson tovább, mert bajba kerülhet.

A férfi ezután néhány kilométert haladt az úton, majd félreállt és ismét hívta a rendőröket, jelezve, hogy nem hagyta el a helyszínt. A Mátészalkai Rendőrkapitányság közleménye szerint közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el az ügyben nyomozást.

A rendőrség úgy tájékoztatott, a kisfiú féktávolságon belül szaladt a jármű elé, annak vezetője – bár fékezett – az ütközést nem tudta elkerülni. A baleset következtében a gyerek életveszélyes sérülést szenvedett, a nyíregyházi kórházba szállították. Úgy értesültünk, hogy az elütött kisfiú már nincs életveszélyes állapotban, de jelenleg gépek lélegeztetik, rövidesen azonban levehetik róla.

A Magyar nemzet újságírója éppen akkor találta meg a gyerek édesanyját – akinek további két, 4 és 6 év körüli fiai vannak, és most is terhes –, amikor a mátészalkai családsegítő szolgálat munkatársával beszélt.

A nő az autóból beszélt az édesanyával, ugyanis előtte pár perccel rendőrt kellett hívnia a helyiek fenyegetőzése miatt. A szociális szakember azt magyarázta az anyának, hogy nem hagyhatja őrizetlenül a gyerekeit, mert többször látta a fiait és mások gyerekeit egyedül az országútnál.

A Hír TV úgy értesült, a környékbeliek szerint a probléma állandó, s arról számoltak be a csatornának, hogy a helyi kisebbség tagjai rendszeresen az úton futkároznak, dobálják az autókat, így hasonló baleset bárkivel előfordulhatott volna.

– Már előre félek, mikor elérem az Ópályi-táblát, mert nemcsak kóbor kutyák, hanem gyerekek is vannak az út szélén, és

nagyon kell vigyázni, nehogy véletlenül elüssön az ember valakit. És akkor mindegy, hogy ki a hibás, akkor is én vagyok a hibás

– nyilatkozta Szigetközi Péter.

A Magyar Nemzet fotósát meglátva egyébként az egyik helyi nő ordítva fenyegetőzni kezdett, de végül elhallgatott. Velünk volt ugyanis Herdon János, Ópályi polgármestere és egy, a helyi közmunkaprogramért felelős vezető, akik érezhetően megfelelő tekintéllyel rendelkeztek. Többen közmunkát kértek, ám megtudtuk: jelenleg 160 közfoglalkoztatott van a faluban, de 10 hely továbbra is betöltetlen, sokakat igazolatlan hiányzások miatt ugyanis kizártak a programból, ők már segélyt sem kaphatnak.

A 3200 fős Ópályi község roma telepén harmadik világbeli állapotokat találtunk. A polgármester elmondta, ezen a területen 87 ház – főleg romos állapotú épület – található, amelyben mintegy 1000 ember lakik.

Itt nincs vezetékes víz és szennyvízcsatorna, az emberek vagy az udvaron vagy az egyik házsor mögötti, magas gyomnövényekkel takart területen végzik a dolgukat.

A terület tele van szabadon kóborló kutyákkal, akik nem kapják meg a kötelező oltásaikat. Döbbenetes, de ők tüntetik el az emberi ürüléket a környékről, ahol egyébként a patkányok is mindennapi vendégek. Egy leégett padlású, ajtó nélküli romházba is benézhettünk, ahol egy asszony él négy, 10 év körüli kisgyermekével. Egyikük már dohányzott.

Harmadik világbeli állapotok
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Rosszabb, mint Afrikában?

A településről már 2012-ben írt a Hetek. Az akkori riport készítői is harmadik világbeli állapotokat találtak Ópályiban. A cikkben megszólaló Máté Sándor, Ópályi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzatának volt elnöke szerint nem tanácsos a hónap végén a romatelepre látogatni, hiszen az emberek már napok óta nem ettek, sőt a hónap közepe táján a közeli élelmiszerboltok is bezárnak, mert veszélyes lenne az éhező emberek között a nyitva tartás.

A roma telep civilizálására nem sok esély van, az előző, a falut 18 évig vezető független polgármester, Erdélyi Miklós is éppen egy ilyen kísérletbe bukott bele. Herdon János polgármester lapunknak arról beszélt, Erdélyi tavaly pályázni akart egy 400 millió forintos európai uniós projektre, amiből 200 millió forint a szegregált területek integrációjára irányult. Ennek keretében több roma család számára akartak szociális bérlakásokat vásárolni a roma telepen kívül, a faluban, ezekben bérleti díjért lakhattak volna. A lakosság azonban tiltakozott és Erdélyi ellen fordult a képviselő-testület is, utóbbi tavaly novemberben feloszlatta magát, az idén márciusi választáson pedig Herdon Jánost választották meg.

– A betelepítés rossz megoldás, inkább utópia. Senki sem szeretné, ha a közelébe költöznének, ráadásul elértéktelenednének a falu ingatlanjai

– mondta az új polgármester, akire az előző faluvezető egyébként 118 millió forintos forráshiányt és bírságot hagyott. A Nemzetgazdasági Minisztérium például 57,5 millió forintot követel nem jogerősen, uniós pályázatokhoz kapcsolódó szabálytalanságok miatt.

 

képek forrása: Béres Attila / Magyar Nemzet

forrás:mno.hu

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: