Daily Archives: 2017-09-09

Meghalt Surda

Meghalt Ljubisa Samardzic szerb színész, akit a magyar közönség leginkább a Forró szél című jugoszláv sorozat Surdájaként ismerhet. A 81 éves színész halálhírét péntek éjjel jelentette a szerb sajtó. Ljubisa Samardzic az utóbbi időben súlyos betegségben szenvedett, tavaly decemberben agytumor miatt operálták meg, azóta csak nagyon ritkán mutatkozott a nyilvánosság …

Tovább...

A börtönből adott interjút Habony Árpád volt barátnőjének az apja

Nagy Péter szimpatikus embernek ismerte meg a miniszterelnök bizalmasát, de a bírósági ügyeit nem említette neki. Egészen lenyűgöző ok-okozati összefüggések bontakoznak ki abból az interjúból, amelyet Nagy Péter lelkész adott a börtönből a Magyar Nemzetnek. A néhány évvel ezelőtt még egy egyedi Jaguárral közlekedő (az autó azóta már nincs meg) …

Tovább...

Trükkös vállalkozást számoltak fel a zsaruk: mások helyett szerezték meg a jogosítványt a bűnözők

A Budapesti Rendőr-főkapitányság  Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói elfogták azt a hét férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy rendszeresen segítettek vezetői engedélyhez jutni arra nem jogosult személyeket. A rendőrök a Pest megyei autósiskola székhelyén tartott házkutatás során okirathamisításhoz használatos eszközöket, hamis okmányokat és rengeteg készpénzt találtak. Nem véletlenül: …

Tovább...
Close