Otthon / Friss hírek / Lesz még itt felülvizsgálat! Visszaadnák a termőföldet a helyben élő gazdáknak

Lesz még itt felülvizsgálat! Visszaadnák a termőföldet a helyben élő gazdáknak

Felháborította a Kúria szerdai ítélete a Jobbik agrárpolitikusát, ugyanakkor Magyar Zoltán egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a hortobágyi földmutyinak egyszerűen nem lett semmilyen jogi következménye, és olyan pályázók kezére kerülhettek birtoktestek, akik valótlanságok állításával kerültek előnybe a helyben élő gazdákkal szemben.

Azután kerestük meg Magyar Zoltánt, miután kiderült, a Kúria szerint minden a legnagyobb rendben zajlott a Hortobágyi Nemzeti Park terültén a földbérleti pályázatok körül.

Ez az eset annyiban tér el a szokásostól, hogy nem egy ellenzéki párt, vagy egy újság rántotta le a leplet a visszásságokról, hanem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentéséből derült ki minden – fogalmazott a szakpolitikus.

Egészen döbbenetes megállapításokat tett 2014-ben a Kehi, kezdve azzal, hogy az 1072 pályázat közül 1040 pályázatban nem a nyilvántartásban szereplő állategység adatokkal végezte a számítást a pályázó.

“A nyertesként kihirdetett pályázatok esetében 36 pályázónál 34 birtoktest vonatkozásában az eltérés olyan mértékű volt, hogy az a pályázat eredményét is befolyásolta”

– olvasható mások mellett a jelentésben.

A mintegy 1600 pályázat értékelését mindössze négy alkalmazott és egy ügyvéd végezte el 60 nap alatt. Ez alapján pedig nehezen feltételezhető, hogy kijelölt cél volt a valótlanságok kiszűrése.

Magyar Zoltán szerint pont az adja az eset pikantériáját, hogy itt “szakmai indokok tömegei állnak rendelkezésre”, ennek ellenére mégsem marasztaltak el senkit az ügyben.

A szakpolitikus felidézte: olyan gazdasági társaság, illetve gazdálkodó is pályázhatott termőföldre, amely a pályázat kiírását követően jött létre, illetve kezdte meg tevékenységét,

“azaz korábban semmilyen mezőgazdasági tevékenységet nem végzett, csak a haszonbérleti jog megszerzése volt a célja”.

A Jobbik vállalja, hogy a Hortobágyon, de az összes többi hasonló területen is, felülvizsgálja a földbérleti szerződéseket, és a valóban helyben élő és gazdálkodó családok használatára fogják juttatni a birtoktesteket – szögezte le Magyar Zoltán.

 

 

forrás:alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: