Otthon / Friss hírek / Tíz éven belül húszezer tartalékos katonát akar a kormány
Budapest, 2012. október 4. Önkéntes tartalékos katonák eskütételhez sorakoznak a Hõsök terén 2012. október 4-én. Szeptember 24-én közel 1300 fõ önkéntes mûveleti tartalékos katona kezdte meg a tíznapos szakfelkészítést, amelynek zárásaként három helyszínen (Budapest, Tata, Debrecen) ünnepélyes katonai esküt tettek. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Tíz éven belül húszezer tartalékos katonát akar a kormány

Megnégyszerezné a kormány a honvédség tartalékos állományát 2026-ra, amely kilenc év múlva 20 ezres tagú lenne – jelentette be csütörtökön Simicskó István. A honvédelmi miniszter Nyíregyházán egy hadtudományi konferencián beszélt arról, hogy a rendszerváltás óta a honvédség képessége és létszáma jelentősen zsugorodott. Emlékeztetett: 2010-ben mindössze tizenhét tartalékos katonája volt a honvédségnek, aminek oka elsősorban a 2004-es, az általános hadkötelezettséget megszüntető honvédelmitörvény-módosítás volt. – Jelenleg több mint ötezer tartalékos van, ám ez nem valós képességekkel rendelkező állomány – magyarázta Simicskó István. Szerinte ezen segítene a tavaly elindított Zrínyi 2026 program, amely az elmúlt huszonöt év legátfogóbb és legkomplexebb honvédelmi és haderőfejlesztési projektje. A miniszter azzal kecsegtette az „önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra” jelentkezőket, hogy szerződéskötés után bruttó 31 ezer forintos belépési díjat kapnak, és ehhez jön még az évente bruttó 127 ezer forintot meghaladó rendelkezésre állási összeg. – Ezeken felül a szolgálati idő alatt utazási költségtérítés, ingyenes ruházat és élelmezés, valamint laktanyai elhelyezés is jár a tartalékosnak, akinek egy alapkiképzést teljesítenie kell – hangsúlyozta Simicskó István.

Közben tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mikhail Kostarakos vezérezredessel, az Európai Unió Katonai Bizottságának elnökével tárgyalt arról, hogy az Európai Unió biztonsági struktúráját meg kell erősíteni. Szijjártó Péter közölte: „Az elmúlt évek válságai megmutatták, hogy az EU nagyon könnyen védtelenné válik, helyre kell állítani Európa és az európai emberek biztonságát.”

 

 

forrás:mno.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: