Otthon / Friss hírek / Újra Gyurcsánnyal támadhat a vergődő MSZP
A kép forrása: internet

Újra Gyurcsánnyal támadhat a vergődő MSZP

Napokon belül megkezdődhet az MSZP és a Demokratikus Koalíció közötti egyeztetés, írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a két párt már felvette egymással a kapcsolatot, és tárgyalódelegációkat ültetnek le. A HVG szerint Karácsony Gergely közös elnökjelölt lehet.

A Nemzet cikke szerint a szocialistákat Molnár Gyula pártelnök, Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető fogja képviselni, míg a DK részéről Gyurcsány Ferenc pártelnök és Molnár Csaba alelnök biztosan ott lesz. Azt írják, az egyeztetések egyelőre kizárólag az egyéni képviselőjelöltekről szólnak.

Úgy tudják, hogy a szétesett, miniszterelnök-jelölt nélkül maradt szocialisták nem csak a gyurcsányista DK-val, hanem a Párbeszéddel és az Együttel is fel fogják venni a kapcsolatot.

A lap információ szerint viszont az MSZP-nél nem tartják reálisnak, hogy Botka László helyére új kormányfő-jelöltet találjanak.

A HVG ugyanakkor úgy tudja, kedd reggel már találkozott az MSZP elnöke a Párbeszéd társelnökeivel, akiknek a szocialista vezető egy választási párt ötletét vetette fel azzal az ajánlattal, hogy Karácsony Gergely legyen a közös elnökjelölt is.

 

 

forrás:alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

Olykor bátorság kimondani az igazságot – Orsós Lajos Barcson

  Különleges vendége volt a közelmultban Barcsnak, Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az …

Leave a Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com
Close
%d bloggers like this: