A Jobbik szerint elfogadhatatlan Orbán terve, hogy pakisztáni és egyéb harmadik világbeli vendégmunkások tömegét telepítse Magyarországra. Mint ismeretes, Orbán Viktor személyes jó barátja, Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. vezetője ezt szorgalmazta.
A letelepedési kötvénybiznisz után ázsiai vendégmunkásokat hívna tömegével hazánkba a Fidesz. A Fidesz oligarcháinak elképzelését minden áron meg kell akadályozni. Egyben jellemző a kormányra, hogy nem az elvándorolt magyarok hazacsábításában és a hazai bérek versenyképessé tételében gondolkodnak, mint ami a béruniós polgári kezdeményezésnek is a célja.
A Jobbik szerint a kormányzat még mindig nem akarja észrevenni, hogy Magyarországról százezrek távoztak kényszerből a jobb megélhetés miatt, az elképesztő munkaerőhiány pedig kiszárítja a gazdaságot.
A Fidesz egyes beterjesztett törvényjavaslatai már korábban is megnyitották a lehetőséget annak, hogy egyes nagy és feltételezhetően multinacionális foglalkoztatók munkaerőt “importáljanak”, így nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy a kormány ebbe az irányba indul tovább – olvasható a Z. Kárpát Dániel által jegyzett közleményben. A Jobbik álláspontja azonban egyértelmű: zéró toleranciát hirdetünk minden hasonló elképzeléssel szemben, s a szakképzés átalakításával, egy állami hátterű bérlakásépítési programmal a hazai munkavállalókat, valamint kis- és középvállalkozásokat hozzuk helyzetbe, olyan klímát teremtve, hogy aki magyar és szeretne, tudjon is hazánkban boldogulni.
forrás:alfahir.hu
hellodelsomogy Dél-Somogy friss hírei egy helyen