Otthon / Friss hírek / Meghódítaná Angliát a gyönyörű somogyi modell
kép forrása:sonline.hu

Meghódítaná Angliát a gyönyörű somogyi modell

Modellkedik, dolgozik, készül a diplomájára és heti három edzéssel tartja karban magát a jelenleg Angliában élő, de Somogyfajszon született Szentes Henrietta.

– Már a középiskolában (a Barcsi Dráva Völgye Gimnáziumba járt – a szerk.) is érdekelt a fotózás, s már ekkor többen bátorítottak, hogy próbáljam ki magam, mert fotogén vagyok – mondta a Somogyfajszon született 26 éves Szentes Henrietta. – Húsz évesen aztán Budapestre költöztem és elmentem az MTA Model Agencyhez, s ott kezdődött el minden.

kép forrása:sonline.hu

A főiskola és a recepciós munka mellett castingokra is járt, ahogy fogalmazott: kisebb, nagyobb sikerekkel. Akkoriban nem tudta megfizetni egy profi portfólió árát, mely 150 ezer forintnál kezdődött, így egy időre parkolópályára került a szépségipar. Közben szerepelt a VIVA TV Randikommandó műsorában, mely nagyon megnyerte a tetszését és ekkor jött rá, érdekli a média világa. – Jó érzés volt egy kis időre híresnek lenni – fogalmazott.

Aztán úgy hozta a sors, hogy Londonba költözött, ahol új lehetőségek tárultak a fiatal lány elé. – Az egyik Facebook-csoportban, láttam, hogy Szabó Péter fotós modelleket keres, mert portfoliót akar építeni, s ingyen készíti a képeket – mondta Szentes Henrietta. – A Green Parknál, a Buckingham-palotánál és a Westminsteri apátságnál készültek a felvételek. Majd később egy fehérneműs fotózást is vállaltam, mely annyira jól sikerült, hogy nem is olyan rég bekerültek a képek a Mora Modell Magazin online magazinba.

Szabó Péter kérésére regisztrált a PurplePortra, mely a modelleket, fotósoknak és stylistokat fogja össze, majd a London Models Facebook-oldalra is. Az idén áprilisban jelentkezett a Miss Continental UK szépségversenyre, ahol bejutott az elődöntőbe, majd a fináléba is. Végül a második körig jutott, tehát a huszonöt kiválasztott szépség közül bekerült az első tízbe.

A szépségversenyhez tartozott egy online szavazás is, ahol egyéves modellszerződés volt a fődíj. Henrietta sokáig vezetett, de az utolsó órában a riválisa 500 voksot kapott, mellyel letaszította őt az első helyről. Pedig technikai problémák is adódtak, hiszen sokáig nem lehetett szavazni a somogyfajszi hölgyre. – Egy kicsit elszomorodtam, de nem adtam fel és a barátnőm noszogatására folytattam a fotozást – hangsúlyozta. – El kezdtem kiépíteni saját Facebook modelloldalamat és az Instagramra pedig csak fotózáson készült képeket rakok fel.

A közösségi médiában meghirdették, hogy TopmodelUK casting lesz Londonban, s ebbe is belevágott. – Október elején jött az e-mail, hogy bekerültem a versenybe – tette hozzá. – A százhúsz font regisztrációs díjat egy Facebookon jelentkezett szponzorom állta, s férjével el is kísér a gálára.

A következő nagy verseny a Star Stunning UK beauty product lesz, ahová brand ambassadornak jelentkezett, azaz, ha nyer akkor ő lesz a cég arca. Brandon Mcconnell angol színész és modelagency tulajdonos lesz a szponzora az eseményen, mely november 24-én lesz.

– Két nagy verseny vár rám novemberben, s ezek miatt kicsit izgulok, de a legjobbat fogom kihozni magamból – mondta Szentes Henrietta. – A családom és a barátok otthonról támogatnak, sokat jelent, hogy rengetegen drukkolnak nekem és gondolnak rám. Büszke vagyok arra, hogy idáig eljutottam, de azt sohasem fogom elfelejteni, honnan indultam… Itthonról Fish Judit segíti a munkáját, a menedzser a Miss Continental UK döntőjében figyelt fel a somogyfajszi hölgyre.

Henrietta a modellkedés mellett négy statiszta-ügynökségnél is regisztrált, mert a színészet is érdekli. Emellett egy cégnél dolgozik recepciós és assistant building managerként, s a markaetnig gyakorlati idejét tölti egy Kft.-nél és az idén diplomázik az Edutus Főiskola kereskedelem és marketing szakán. Hetente 3-4-szer jár edzőterembe, s ha ideje engedi, akkor bulizik egy jót.

 

forrás:sonline.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: