A Jobbik ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amiért az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az adatvédelmi hatóság elnökének felszólítása ellenére sem adott tájékoztatást arról, miért támogatta tavaly év végén 508 millió forinttal a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítványát.
Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az MVM hallgatása tovább erősíti azon gyanújukat, hogy a CÖF 2016 decemberében a társaságtól kapott több mint félmilliárd forintból valósította meg a Jobbik lejáratását, valamint a Vona Gábor Jobbik-elnök és Gyurcsány Ferenc DK-elnök “összemosását” célzó “bohócos plakátkampányát”.
A Jobbik politikusa szerint amennyiben ez így történt, az MVM tiltott pártfinanszírozást, illetve hűtlen kezelést hajtott végre.
Szávay István emlékeztetett: korábban hiába fordult közérdekű adatigényléssel a villamos művekhez, a társaság nem adott tájékoztatást arról, hogy milyen körülmények mellett döntöttek a CÖF alapítványának támogatásáról.
Az ellenzéki párt képviselője elmondta, ezt követően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult. Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke szeptember végén kelt levelében a kért adatok 15 napon belül történő kiadására szólította fel az MVM-et. A társaság azonban az elmúlt másfél hónapban nem tett ennek eleget – tette hozzá Szávay István, hangsúlyozva, a közérdekű adattal visszaélés vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A Jobbik képviselője kérdésre válaszolva pártja nevében a leghatározottabban elítélte Gyurcsány Ferencnek a határon túli magyarok szavazati jogának megvonására vonatkozó szándékát. Szávay István úgy fogalmazott, a DK elnöke nem először “uszít” a külhoni magyarság ellen.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden jelentette be: aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.