Malcolm Young haláláról a zenekar adott ki közleményt.
A mai napon az AC/DC mély szomorúsággal közli, hogy Malcolm Young elment.
Malcolm, Angusszal együtt az AC/DC alapítója és megalkotója volt. Elképesztő elkötelezettséggel dolgozott a zenekar mögött. Gitárosként, dalszerzőként és vizionáriusként perfekcionista volt, egy különleges ember. Mindig azt mondta, amit gondolt. Minden tettét áthatotta a büszkeség. A rajongókhoz való lojalitása múlhatatlan volt.
Testvérként nehéz szavakban kifejezni, mit jelentett nekem az életem folyamán – ami minket összekötött különleges és egyedi volt.
Hatalmas örökséget hagy maga után, ami örökké él majd.
Malcolm, szép munka volt.
Arról, hogy Malcolm Young visszavonul a zenéléstől 2014-ben adtunk hírt – súlyos betegségben, demenciában szenvedett.
Zenekara, kiválása után több újabb csapást is elszenvedett: 2015-ben Phil Rudd keveredett bűnügybe, aztán elvesztette énekesét, Brian Johnsont, akit a legutóbbi turnén a Guns N’ Roses frontembere, Axl Rose helyettesítette. A legutóbbi AC/DC-lemez, a Rock or Bust 2014-ben jelent meg.
forrás:hvg.hu