Egy technológiai hiba következtében egy ideig rendkívül magas mérgező diklórbenzol-tartalmú alapanyaggal látta el matrac- és bútorgyártó ügyfeleit a BASF német vegyipari óriás. Az anyag felhasználásával készült termékek több bútoráruház, így az IKEA kínálatába is bekerültek. Bár az ügy Magyarországot is érinti, a vállalat egyelőre vizsgálódik – írja a Portfólió.hu.
A szóban forgó anyag a diklórbenzol, amely egyebek mellett a légfrissítő termékek összetevőjeként használatos, erős rákkeltő, de légzőszervi megbetegedéseket is okoz, valamint a bőrt és a szemet is károsíthatja.
A BASF korábbi közlése szerint a diklórbenzolt magas koncentrációban tartalmazó, veszélyes anyagot augusztus 25. és szeptember 29. között alkalmazta a hab gyártásához; a súlyos hiba 7500 tonnányi termék gyártását érintette. A hiba konkrétan a toluilén-diizocianát (TDI) gyártási folyamata során lépett fel. A BASF szerint a TDI-t 40 százalékban matracok, 40 százalékban kárpitozott bútorok gyártásához, a fennmaradó részt pedig olyan egyéb termékek előállításához használják, mint például autóalkatrészek.
Mielőtt a BASF október elején észlelte volna a hibát, a mérgező alapanyagnak már legalább a negyedét felhasználták a gyártók. Ezután a BASF azonnal értesítette üzletfeleit a hibáról, és egy közleményt is kiadott, amelyben igyekezett hangsúlyozni, hogy a termékek nem jelentenek egészségi kockázatot.
Az IKEA által indított, jelenleg is tartó vizsgálat első megállapításai arra utalnak, hogy a probléma a matracok és a bútorhuzatok körébe tartozó IKEA-termékeket érintheti. Ezek a Morgedal, a Matrand, a Myrbacka, a Hövag, a Hafslo és a Hyllestad termékcsaládba tartozó egyes termékek, illetve a Holmsund, az Ekerö, a Friheten, a Strandmon, a Klippan, a Vallentura, az Evertsberg és a Kivik termékcsaládba tartozó egyes termékek.
Tájékoztatásuk szerint az IKEA „mindenütt, minden termékében tiltja a diklórbenzol használatát, ezzel együtt a vállalat szerint a megnövekedett diklórbenzolszintnek semmilyen egészségi kockázata nincs, a magyar vásárlókat nem érinti semmilyen veszély”.
Mivel az IKEA elsődleges fontosságot tulajdonít a termékek biztonságának és minőségének, a gyártási hiba és annak kivizsgálása jelenleg is tart, a vásárlókat folyamatosan tájékoztatják. Hozzátették, hogy ha szükséges, kivonják a veszélyes termékeket a forgalomból.
forrás:mno.hu