A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást C. Krisztiánnal és C. Tamással szemben.
A nyomozás adatai szerint két férfi 2017. november 11-én 14 óra 30 perc körül Debrecen, Vámospércsi úton leszólított egy idős férfit, akinek olcsó tűzifát kínáltak. Az egyik férfi, hogy elnyerje a 76 éves sértett bizalmát, azt állította, hogy ő rendőr, majd bemutatott egy ismeretlen arcképes igazolványt. Miután a felek megegyeztek egymással, a két férfi megjelent az idős úr lakásánál, hogy szemrevételezzék hová lehet a 90 mázsa tűzifát lepakolni, majd a vásárlójukat elkísérték egy ATM automatához, ahonnan a sértett 50 000 forint készpénzt vett fel, amit átadott a két „árusnak”. Ezt követően a testvérpár elvitte a férfit egy lakatlan telekre, ahol megmutatták neki a leelőlegezett akácfát, amit később leszállítanak, ha megkapják fennmaradó 70.000 forintot. A sértett a pénzt kifizette, majd az eladók azt ígérték, hogy fél óra múlva a tűzifát leszállítják, ami a mai napig nem történt meg. Az ügyben történt feljelentést követően a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost, akiket gyanúsítottként kihallgattak. A 38 éves C. Tamás és a 31 éves C. Krisztián az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.
Ne váljon csalás áldozatává! Kérjük, fogadják meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának faárusokkal kapcsolatos tanácsait!
Az ősz beköszöntével közeleg a fűtési szezon és folyamatos a téli tüzelő felvásárlása. Az árusok körében idén is megjelentek a tűzifával házaló kereskedők, akik házról-házra járva próbálják értékesíteni rakományukat.
Tanácsok a tűzifa vásárlásához:
- Csak telephellyel rendelkező, leinformálható, számlaképes kereskedőktől vásároljon tűzifát. A megvásárolt tüzelőanyag kifizetésekor kérjen számlát.
- Kerülje a házaló árusokkal történő üzletkötést. A fa eredete, minősége és mennyisége az ismeretlen kereskedők esetében általában nem ellenőrizhető vissza, így a fogyasztóvédelmi jogait, panaszait sem tudja megfelelően érvényesíteni.
- Ne rendeljen telefonon! A fa mennyisége, fajtája és a minősége telefonon nem ellenőrizhető, míg a telephelyen személyesen is meggyőződhet a vásárolni kívánt fa tulajdonságairól.
- Mérlegeljen előre! A fa típusától, keménységétől és nedvességtartalmától, valamint a feldolgozás és a berakodás módjától is függ, hogy mázsára, vagy köbméterben gazdaságosabb az adott fűtőanyag megvásárlása.
- Ne feledje, hogy az erdei köbméter és a hasított köbméter között jelentős különbség van. Ha kalodában vásárolja meg a tűzifát, legyen jelen annak szétbontásánál. Az ömlesztett fa mennyisége gyakran megtévesztő, így könnyen csalás áldozatává válhat.
- Átvételkor is ellenőrizze le a kiszállított tüzelő mennyiségét – amennyiben lehetséges – Ön, vagy megbízottja legyen jelen a fa mérlegelésekor.
- Ne fizessen előre! A vételárat a kiszállított áru mennyiségének ellenőrzése után adja át a szállítóknak. Ha elégedetlen a szállítmánnyal, vagy kifogása van, nem köteles átvenni az árut.