Daily Archives: 2017-11-24

Karácsony előtt és után a magyarok eszik a legkevesebb halat Európában

Kép: origo.hu

A magyarok jószerével csak karácsonykor fogyasztanak halat, főleg pontyot, jövőre azonban jelentősen csökkenhet a halak ára a 27 százalékos áfa 5 százalékosra csökkentésének köszönhetően – nyilatkozta a Népszavának Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Kft. tulajdonosa. A lap pénteki száma szerint a magyarok alig …

Tovább...

Toroczkai László: “újra tilos a burka vagy a nikáb viselése Ásotthalom területén”

Ásotthalom képviselő-testülete csütörtökön ismét elfogadta az úgynevezett burka-rendeletet. Ebbe már nehéz lesz belekötni, ugyanis osztrák mintára született, és nem szerepel a szövegben az iszlám szó sem – tájékoztatott Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere. Mint ismert, korábban az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló ásotthalmi önkormányzati rendeletnek …

Tovább...

Földiák András: A bérunió is pillér

Hiánypótlónak és jelentős fordulatnak tartja az európai szociális pillér elfogadását a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. Földiák András a Lánchíd Rádió műsorában azt mondta: az unió eddig inkább gazdasági érdekeket szolgált, és most igyekszik a dolgozók szempontjait is figyelembe venni. Az érdekképviseleti vezető úgy látja: bár van arra esély, hogy az elmélet nem válik maradéktalanul gyakorlattá, …

Tovább...

Érdekes videóra bukkantunk!Hogyan fordulnak meg Kínában egy teherautó-konvojjal?

Csatákat nem csak az ügyes hadvezérek nyernek, hanem azok is, akik túl tudnak járni a másik eszén, van egy népes hadseregük, vagy a meglepetés erejét kihasználva ütnek rajta az ellenségen. Sokszor tényleg a gyorsaságon múlik minden, aminek nincsenek híján a Kínai néphadseregben, legalábbis a videó tanúbizonysága szerint. A pár képkocában …

Tovább...

A magyar netezőknek is betehet a netsemlegesség eltörlése – de a fenntartása is

Nagyon úgy tűnik, hogy Amerikában eltörlik a netsemlegességet kimondó szabályozást. Miként érinthet ez minket? Egyáltalán mi az a netsemlegesség? Valami vagy megy valahova? És miért fontos az egyszeri magyar netezőnek? Sok a kérdés, de legalább ennyi a túlságosan is leegyszerűsítő válasz és félreértés a témában. Igyekszünk mindenre érthetően válaszolni.-Írja a …

Tovább...

Óriási ködre ébredtünk ma reggel. Nyálkás, csúszós utak fogadták az autósokat megyeszerte. A zord körülmények balesetet is okoztak: egy kamion borult az árokba a 68-as úton.

A textíliákat szállító teherautó Görgetegnél tért le az útról, és az árokba borult. A baleset során a jármű egy fát is kidöntött. Szerencsére a sofőr épségben szállt ki a kamionból. A helyszínre a nagyatádi tűzoltók érkeztek meg, hogy elvégezzék a műszaki mentést. A felborult kamiont ők áramtalanították. A munkálatokban segítségükre …

Tovább...

Irodát nyitott Barcson Szászfalvi László

Új irodát nyitott Barcson Szászfalvi László országgyűlési képviselő. A kormánypárti honatya elmondta: célja hogy a helyiség a továbbiakban szellemi műhelyként is működjön, hiszen a közös értékek mentén működő civil szervezeteknek és a Fidesz helyi alapszervezetének is otthont ad a Bajcsy-Zsilinszky utcai iroda. Vránics Zsolt a Fidesz helyi elnöke elmondta: kedd …

Tovább...
Close