Otthon / Friss hírek / Uzsora, zsarolás – csúnya dolgok történtek a kistelepülésen
A kép csak illusztráció

Uzsora, zsarolás – csúnya dolgok történtek a kistelepülésen

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora bűntette és zsarolás bűntettének minősített esete miatt emelt vádat azzal a büntetett előéletű férfivel szemben, aki ismerősei szorult anyagi helyzetét kihasználva tetemes összegű hasznot zsebelt be.Számol be a történtekről a sonline.hu

– A 35 éves vádlott egy somogyi kistelepülésen élt – tájékoztatott a Somogy Megyei Főügyészség. – 2015 novemberétől 2017 áprilisáig – ugyanabban a faluban élő – alacsony jövedelmű, anyagi nehézségekkel küzdő, olykor többgyerekes családnak, vagy gyermekét egyedül nevelő nőknek adott kölcsön különböző pénzösszegeket.

– A tizenhárom sértettnek a következő hónapban, vagy esetenként rövidebb időn belül akár a kölcsön kapott összeg kétszeresét kellett visszafizetnie – közölték. – A férfi 1 millió 415 ezer forintot adott így a rászorult embereknek, akik 1 millió 330 ezer forinttal többet fizettek vissza neki. Egy esetben, hogy mihamarabb megkapja az uzsorakamatot, az egyik házaspárt azzal fenyegette meg, hogy rájuk fogja gyújtani a házukat.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendeljen el vagyonelkobzást arra az összegre, melyre a sértettek polgári jogi igényüket nem érvényesítették.

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: