Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint a Jobbik 2017 első félévében 331 millió 660 ezer forint tiltott támogatást fogadott el. Erről az ÁSZ írt a közleményében.
Az ÁSZ – ahogy az Index is írja – nyilvánvalóan Simicska Lajos plakáthelyeinek kedvezményes használatát kéri számon a Jobbikon. Ráadásul az eddigi gyakorlatától eltérően idei gazdálkodást vizsgált a számvevőszék. Erről azt írták, hogy a Jobbik gazdálkodására vonatkozó, hatósági kockázatjelzés alapján birtokába jutott dokumentumokat vizsgálták.
Az ügynek komoly előzménye van: a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodását ellenőrző Állami Számvevőszék július 10-én hozta nyilvánosságra a második félévi ellenőrzési tervét, ebben szerepelt akkor a Jobbik gazdálkodásának előző két évének ellenőrzése is. Az ÁSZ a terv alapján augusztus 10-én látott neki a munkának. Októberben aztán közleményt adtak ki, melyben azt állították, a párt nem működik együtt velük, azt írták, a Jobbiktól levélben és a helyszínen is kértek adatokat, de ezeket nem kapták meg. A Jobbik szerint ez nem igaz, illetve teljesíthetetlen kérésekkel álltak elő a számvevők. Ezután az ÁSZ az ügyészséghez fordult. Az akkori eseményekről ebben a cikkben írtunk részletesen.
Az ÁSZ most összeállította a jelentéstervezet, és 2017. december 6-án megküldte az Jobbiknak, ők a törvény szerint 15 napon belül írásban észrevételt tehetnek.
A jelentéstervezetben az ÁSZ „rögzíti, hogy az ellenőrzés akadályozása miatt a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodás alapjainak megteremtését, a közpénzek szabályos, átlátható módon történő felhasználását, valamint a céljaira rendelt vagyon jogszerű használatát, megőrzését. Továbbá a Jobbik a 2015-2016. évekre vonatkozóan nem igazolta, hogy a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt fel.
Az ÁSZ a jelentéstervezetben tájékoztatta a pártot, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján, a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.”
Ha a Jobbik befizeti a 331 milliót, duplán esik el a pénztől, mert az állami támogatást is csökkentik ezzel az összeggel. Így a kampányára – amit innentől kezdve az ÁSZ nyilvánvalóan kiemelt figyelemmel kísér – is kevesebb jut majd.
A párt már jelezte, szerda délután sajtótájékoztatót tartanak az ügyben.
UPDATE: A Jobbik gazdasági igazgatója közleményt adott ki. Schön Péter ebben azt állítja, hogy az ÁSZ érdemi vizsgálat és pénzügyi dokumentumok átvétele nélkül hozott ítéletet. Szerinte a Jobbik mindenben megpróbált együttműködni az Állami Számvevőszékkel még azután is, hogy az ÁSZ törvényellenesen elzárta előle az adatok elektronikus szolgáltatásának lehetőségét, majd papír alapon sem volt hajlandó azokat átvenni. Az együttműködési készség az ÁSZ részéről nem volt meg.
Miután az ÁSZ sem elektronikusan, sem papír alapon nem volt hajlandó átvenni a Jobbik gazdálkodásával kapcsolatos dokumentumokat kétséges, hogy milyen és honnan beszerzett adatok alapján vélelmezi a közleményben megfogalmazott tiltott pártfinanszírozást. Szerinte példa nélküli az az eljárás is, hogy az Állami Számvevőszék a nem nyilvános jelentéstervezet egyes részleteit nyilvánosságra hozza, ezzel elvonva az ellenőrzött szervezet érdemi észrevételezési jogát és egyoldalú megalapozatlan megállapításait tényként tálalja, a fellebbezés lehetősége nélkül.
forrás:444.hu