Valószínűleg bosszúból, szerelemféltésből ölhette meg B. László az egykori valóságshow-szereplő Fannit – írja csütörtöki címlapján a Blikk. A lap szerint a november 20-án eltűnt nő már legalább fél éve ismerhette gyilkosát, akivel közelebbi kapcsolatot is ápolt. – Pár éve jártak együtt néhány hónapig. Akkor kezdett Fanni kuncsaftokat fogadni. Úgy tudom, hogy Fanni vetett véget a kapcsolatnak – nyilatkozta a Blikk informátora.
Novozánszki Fanni egyik közeli ismerőse szerint a lány kollégái eleinte azt hitték, B. László is a kuncsaftja, bár meglepően sokat beszélt róla, és hogy randizni is elmentek. Ugyanakkor állítólag a férfi nem is igazán volt a nő esete, így többen azt feltételezik, a naiv Fannit valamivel sikerült hitegetnie. Például pénzzel, amely a valóságban egyre kevesebb volt B. László zsebében, kölcsönökből finanszírozta látszólagos jómódúságát. Luxusautóinak többségét is csak lízingelte.
„A barátnőm járt vele még régebben. Sosem tudtuk, hogy mi a munkája, mivel foglalkozik. Mindig lízingelt luxusautókkal járt, azok közül is a legújabbakkal, szlovák rendszámmal, és mindig volt mellette valami csini csaj. Nagy lábon élt, szép helyekre járt nyaralni, új építésű apartmanokban lakott. Aztán egy idő után már nem volt nagyon úgy semmije, furcsa volt” – mesélte B. Lászlóról egy bennfentes a Borsnak.
Talán épp a pénztelenség vezetett végül ahhoz is, hogy a nő kikosarazta hódolóját, aki ebbe képtelen volt belenyugodni. A Blikk szerint elképzelhető, hogy a heves vitákat, folyamatos visszautasításokat B. László indulatosan kezelte, s végül emiatt végzett szerelmével. Ugyanakkor a gyanút próbálta magáról elterelni azzal, hogy kétbőröndnyi ruhát csomagolt a lánynak, mintha épp utazni indulna.
A Bors úgy tudja, végül a Fanni lakása közelében működő kamera felvétele vált fontos bizonyítékká: ezen látszik, ahogy egy férfi az ölében az utcára viszi a lányt, és beteszi egy autóba. A kocsi útvonalát egészen Dunaújvárosig tudták követni.
A TV2 keddi adásában az hangzott el, hogy a rendőrség azt gyanítja, B. László végül a Dunába dobta a holttestet, amelyet még nem találtak meg.
forrás:mno.hu