„Én azt gondolom, hogy mindig minden fontos kérdésben előre elmondtuk a véleményünket, és a választók annak alapján tudnak ítélni, hogy az elmúlt 8 esztendőben a kormányzat milyen eredményeket ért el például a munkahelyteremtés vagy adócsökkentés területén” – így válaszolt hétfőn a parlamentben Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere lapunk azon kérdésére, hogy 2018-ban a Fidesznek lesz-e érdemi választási programja, vagy beérik a „folytatjuk” szintű, 2014-ben alkalmazott szlogennel. A miniszter szerint az emberek „pontosan tudják, hogy mi az, amire számíthatnak, és ennek megfelelően fognak dönteni”. Lapunk azon felvetésére, hogy konkrét ígéretektől lesz elszámoltatható a kormány, úgy reagált: például megígérték annak idején, hogy munkahelyeket fognak teremteni, a vállalkozásoknak kedvezőbb környezetet biztosítanak, hogy a családokat támogatni fogják, és hogy az országot minden körülmények között megvédik, ezeket mind megtették. „Tehát van a választóknak mi alapján ítélni” – tette hozzá. Ugyanakkor az a miniszter szavaiból végül is nem derült ki, hogy a Fidesz készül-e konkrét választási programmal 2018-ra.
Az, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője ez alkalommal válaszolt a Magyar Nemzet kérdésére, örvendetes, ugyanakkor meglepő is, ugyanis korábban arra hivatkozva utasította el a válaszadást, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó sajtóorgánumokkal nem áll szóba.
Tavaly egyébként Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a kormány készülni fog egy tízéves programmal, amelyért az egyik miniszter fog felelni. Ennek szükségességét Lázár azzal indokolta egy korábbi kormányinfón, illetve egy konferencián is, hogy 2014-ben egy jó szlogen volt a „folytatjuk”, de 2018-ra már szükség lesz konkrét programra is.
„2018-ban a Fidesznek pontosan meg kell mondania, hogy hogyan lesz versenyképesebb a társadalom, az oktatás, az egészségügy, hogyan lesz versenyképesebb a gazdaság, mi történik a munkabérekkel, mit fogunk tenni azzal a munkabérnyomással, ami érdemben befolyásolja a magyar munkaerőpiaci helyzetet a következő időszakban, mi lesz a járulékok sorsa 2017-ben, 2018-ban és 2018 után. Hogyan tud versenyképességi tartalékot találni a magyar gazdaság, és mi lesz az állammal, az hogyan lesz versenyképesebb. Tehát hogyan lesz versenyképesebb a magyar társadalom, versenyképesebb a gazdaság és versenyképesebb a magyar állam” – fejtette ki korábban a miniszter.
Az mno.hu egyébként magát Lázárt is kérdezte arról decemberben, hogy született-e döntés a programról, és ha igen, melyik miniszter fog felelni érte. A miniszter elmondta, még nem született döntés, további felvetésünkre pedig, hogy az mikorra várható, úgy reagált: „lehet, hogy akkor, ha megválasztanak bennünket”. Azt ugyanakkor elismerte, hogy volt vita a kérdésről.
forrás:mno.hu