Ötvenhárom csapatból a harmadik helyezést értek el a Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium diákjai az Antenna Hungária által indított, Vízió2030 névre keresztelt videós csapatversenyen.
A hazai telekommunikációs szektor meghatározó szereplője arra kereste a választ meghirdetett pályázatában, miként fogunk kommunikálni 2030-ban. Erre a témára építve készítettek videót a barcsi fiatalok is. Arra fűzték fel saját filmjüket, hogy a kommunikációs változás, milyen társadalmi változásokat okozhat majd.
Molnár Gábor történelem-, mozgókép- és médiaismeret-tanár, az iskolában működő Széchényi Filmklub vezetője és a diákok mentora elmondta: három diákot és egy mentortanárt nevezhettek az intézmények. Hozzátette: sokan segítették a csapat munkáját, közel százan statisztáltak a Pletyka című filmhez az iskolában.
A harmadikként elismert barcsi diákok tableteket és pénzjutalmat kaptak, melyet Budapesten vehettek át – tudtuk meg Csokor Rékától, az iskola igazgatójától.
forrás:sonline.hu