Otthon / Friss hírek / 44 ezer forint jött össze a képviselőknek rendezett jótékonysági gyűjtésen

44 ezer forint jött össze a képviselőknek rendezett jótékonysági gyűjtésen

Inkább a bunkó beszólásokban jeleskedtek adakozás helyett.

Egy november végi interjúban ígérte meg Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő, hogy a karácsony előtti utolsó ülésnapon töltött káposztát visz a Fidesz-KDNP képviselőinek, akik cserébe önkéntes alapon pénzt adhatnak, a befolyt összeget pedig jótékony célra fordítják Debrecenben. Ezt az ígéretet azért tette, mert novemberben kiderült: a debreceni önkormányzat megadóztatja a karitatív ételosztást, a lefoglalt közterületért pénzt számolnak fel.

Bangóné betartotta az ígéretet, és a keddi ülésnapon bevitte a töltött káposztát, később pedig Facebook-oldalán közölte:

a politikusok összesen 44 ezer forintot adtak össze.

Közülük is csak egyetlen fideszes, Kovács Sándor adott pénzt, a többi adomány a Jobbik és az LMP frakciójának köszönhető.

A 168 óra emlékeztet: korábban Orbán Viktor is megígérte, hogy adakozik, de ezt mégsem sikerült betartania. A műanyag dobozokban kiosztott töltött káposztát egyébként kivitették a teremből, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter amiatt méltatlankodott, hogy megsértették az Országház méltóságát, a fideszes Dunai Mónika pedig azt találgatta: lehet, hogy mérget tettek az ételbe. A KDNP-s Soltész Miklós száját pedig az a „szellemesség” hagyta el, hogy azért viseltek az étel kiosztásához kesztyűt, mert „annyira szart” főztek.

 

 

 

forrás:24.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: