A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a napokban kézbesítik a miniszterelnök levelét a határontúli magyaroknak.
Újra levelet küld a miniszterelnök a határon túli magyar állampolgároknak, és most arra bíztatja őket, hogy regisztráljanak, majd vegyenek részt a jövő évi választásokon – tudósított a keddi RTL Híradó.
Az Országgyűlés öt éve döntött arról, hogy a határontúli magyarok gyorsított eljárásban szerezhetnek állampolgárságot. Ezután levélben szavazhatnak is, igaz, csak pártlistákra, és akkor, ha előzetesen regisztrálták magukat a választási névjegyzékben.
2014-ben 128 ezer érvényes szavazat érkezett, ezek 95 százaléka a Fideszre, és ez egy mandátum sorsáról döntött. László Róbert választási szakértő szerint jövőre még több érvényes szavazat jöhet a határon túlról, akár 200 ezernél is több.
A kormánynak ezért fontos, hogy minél többen regisztráljanak a határon túl élő magyarok közül. Orbán Viktor nyári, tusnádfürdői beszédében is kitért erre. Azt mondta: szeretne mindenkit arra kérni, hogy regisztráljon, és vegyen részt a választásokon 2018-ban. „Ne csak szurkoljanak, hanem menjenek fel a pályára, legyenek kedvesek” – fogalmazott.
Erre buzdít a miniszterelnök abban a levéltervezetben is, ami az RTL Híradó birtokába jutott. Orbán Viktor az egymilliomodik állampolgári eskütétel apropóján szólítja meg a határontúliakat. Szerinte ezzel a lépéssel szimbolikusan is a múltba zárják a 2004-es népszavazás emlékét.
A miniszterelnök egyebek mellett azt írja: meggyőződése, hogy nemcsak Magyarországon, hanem az egész Kárpát-medencében magyar nyelven írják a jövőt. „Ha még nem tette meg, kérem, regisztráljon!” – ezzel zárul a levél.
A Demokratikus Koalíció szerint a miniszterelnök megint szavazatokat vásárol az adófizetők pénzén, és ezzel tovább nehezíti az ellenzéki pártok helyzetét.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elismerte, hogy a kormány levelet ír a határontúli magyaroknak. Közölték, hogy a kézbesítés ezekben a napokban történik, és a kormány 204 millió forintos költséggel számol.
forrás:hvg.hu