Otthon / Friss hírek / Ismét szembement a bírósággal, és végrehajtási eljárásig jutott a Fidesz egyik Jobbik-lejárató lapja

Ismét szembement a bírósággal, és végrehajtási eljárásig jutott a Fidesz egyik Jobbik-lejárató lapja

Mára egészen megszokottá vált az a jelenség, hogy a Fidesz-KDNP pártsajtója fittyet hány a törvényekre, és nem tesz eleget még a bírósági ítéleteknek sem. A pereket ugyanis futószalagon veszítik el a legnagyobb ellenzéki párt ellen, miután a legabszurdabb hazugságokat terjesztik el a kormánypárt kihívójáról.

A Jobbik sajtóosztályának csütörtök reggel kiadott közleménye szerint legutóbb a pestisracok.hu nevű propagandaoldal tette meg azt, hogy bár egy durva hazugságukat nem tudták bíróságon bizonyítani, és ezért

jogerős ítélet helyreigazítás közlésére kötelezte őket, ennek nem tettek eleget.

A közlemény megjegyzi, hogy „menetrendszerinti hazugságuk” ez esetben az volt, hogy a Jobbik úgynevezett bérkommentelőket alkalmaz, holott –tették hozzá- ilyeneket inkább „egy bizonyos minisztérium környékén lehet találni szép számmal.”

Mivel a propagandalap nem tett eleget a jogerős bírósági ítéltnek sem, a Jobbik végrehajtási eljárás indítását kezdeményezte „a magát valamiért sajtónak nevező trágár szennylap szerkesztősége ellen.”

Közölték azt is, hogy a végrehajtási eljárásban felszámolt költségeket a Jobbik a „pártmegrendelésre elkészült ÁSZ-bírság” megfizetésére fogja fordítani.

A látszatra sem adtak

Ősszel ítélte el a bíróság a Pesti Srácok és a 888.hu nevű oldalakat azért is, mert arról írtak, hogy Vona Gábor elnök miatt feloszlott a Jobbik nemeshetési alapszervezete, és tagjaik ki is léptek a pártból. Nem mellékesen a nemzeti néppártnak nem is volt Nemeshetésen alapszervezete, tehát az feloszlani sem tudott volna.

Emlékezetes, a volt fideszes parlamenti képviselő által vezetett Állami Számvevőszék nehezen indokolható, és korábban soha nem látott mértékű, mintegy 663 millió forintos bírságot szabott ki a legnagyobb ellenzéki pártra, ezzel ellehetetlenítve választási indulását is. A Jobbik ezután közösségi adománygyűjtésbe kezdett. Mostani közleményükben megjegyezték, hogy örömmel konstatálhatják,

hogy az adománygyűjtést egy újabb fideszes támogató segítheti.

Frissítés: a lap a tavaly júliusi cikkébe ma reggelre belefrissítette a helyreigazítást arról, hogy valótlanul híresztelték, miszerint a Jobbik bárkinek is pénzt fizetett volna azért, hogy internetes portálokon lejárassák a párt bírálóit. A helyreigazítás szerint valótlanul híresztelték azt is, hogy a Jobbik kiadott egy körlevelet a tagságának a pártot ért támadásokra kötelezően adandó válaszokról, majd a párttagok aktivitását ellenőrizte, és a kiadott feladat be nem tartása esetén az érintettekkel szemben szankciót alkalmazott, illetve akit így eltávolítottak a pártból, azzal utána külön csapat foglalkozott. A helyreigazítás azonban a törvényes határidőn túl született, így a végrehajtási eljárás megindítását nem érinti.

 

 

forrás:alfahir.hu

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: