Otthon / Friss hírek / ORBÁN EGYIK MINISZTERE UTASÍTOTTA A FÜGGETLEN SZERVEKET A VISSZAVONULÁSRÓL

ORBÁN EGYIK MINISZTERE UTASÍTOTTA A FÜGGETLEN SZERVEKET A VISSZAVONULÁSRÓL

Mondja még valaki,hogy az ÁSZ független!!

Ha nem a NER-ben élnénk, megdöbbennék a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleményén. Ugyanis a Varga Mihály vezette tárca arról írt, hogy “a tiltott támogatást elfogadó és a szabálytalanul gazdálkodó pártok számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter egyeztetést kezdeményezett a NAV és a Magyar Államkincstár vezetőivel”, amelynek eredményeként “haladékot kérhetnek a szabálytalanul gazdálkodó pártok”.

Micsoda?! Akkor most nem a kormánytól független állami szervek döntenek az ÁSZ-ügyben, hanem maga az Orbán-kormány?

Ugyanis az NGM közlésében az szerepel,

Varga Mihály tárcavezető azt javasolta a NAV-nak,

hogy ne indítson behajtási eljárást és ne érvényesítsen inkasszót az országgyűlési választásokat megelőzően.

Ismeretes, az ÁSZ által tiltott pártfinanszírozásnak nevezett összeget a pártoknak maguknak kell befizetnie, azonban az ennek megfelelő összegű büntetés érvényesítése a Magyar Államkincstár feladata. Viszont a közleményből kiderül, hogy Magyar Államkincstár az érintett pártoknak féléves felkészülési időszakot biztosít, kérelemre részletfizetési lehetőséget ajánl fel, melynek kezdete ez év július elseje.

“Így az Állami Számvevőszék által előírt fizetési kötelezettségek a pártok választások előtti költségvetési gazdálkodását és a kampány támogatásokat nem érintik”

– olvasható a közleményben.

 

Visszavonuló!

“Orbán Viktor megijedt és visszavonulót fújt! Az első csatát megnyertük, de nem szabad megállni, és el kell söpörni a korrupt zsarnokot és bandáját a választásokon”

– reagált a Facebook-oldalán a hírre Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

Volner János, a Jobbik frakcióvezetője a haladék kapcsán pedig a Magyar Nemzetnek azt mondta: Orbán Viktor látja már, hogy az ÁSZ-eljárás kontraproduktív, az valójában a Fidesznek okoz kárt. Szerinte ezt mutatja az is, hogy “az előzetes várakozásokat messze meghaladóan alakul a Jobbik adománygyűjtése”, vagyis szerinte sokkal nagyobb a társadalmi felhajtóerő, mint a Fidesz által okozni próbált kár.

 

 

 

forrás:alfahir.hu

 

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: