Otthon / Friss hírek / Szabadulószobát alakítanak ki egy szarvasi általános iskolában
A kép csak illusztráció

Szabadulószobát alakítanak ki egy szarvasi általános iskolában

A tananyaghoz kapcsolódó, év közben többször átalakítható szabadulószobát alakítanak ki a szarvasi Szlovák Általános Iskolában. Az intézmény fejlesztési elképzeléseit az Emberi Erőforrások Minisztériuma 72 millió forinttal támogatta.

Nyemcsok Mátyásné, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a kollégium nem használt tetőterében lévő négy szobából alakítanak ki két szabadulószobát. A tervek már készülnek, a diákok – az elképzelések szerint egy-egy osztály évente legalább öt alkalommal – a következő tanévtől használhatják a szobákat.
A feladatsorokat a tananyag alapján állítják össze. Az alsóbb évfolyamon még főként olvasási ismeretekkel lehet “kiszabadulni”, felsőben már kifejezetten a tantárgyi számonkérés eszközei lesznek – húzta alá. A tervek szerint a 4-6 fős csoportoknak nem mondják meg előre, hogy mely tantárgyból kell készülniük, ezzel szeretnék ösztönözni a diákokat, hogy valamennyi tantárgy tanulására figyeljenek oda.
A tudás mellett a gyerekek szociális kompetenciái is fejleszthetőek így, hiszen a csapatnak együtt kell működnie a minél gyorsabb kiszabadulás érdekében – jegyezte meg az igazgató.
Nyemcsok Mátyásné elmondta, a Szarvason lévő másik három általános iskolával is együttműködnek, tervezik, hogy évfolyamonként 20-20 diákot meghívnak majd egy “kiszabadulós játékra”. A szobák később tantárgyi vetélkedők alapjai is lehetnek – tette hozzá.
A programot két év múlva hatékonyságméréssel kell zárni, de a szabadulószobák ezután is megmaradnak – közölte. Elmondta, nem tud arról, hogy magyar oktatási intézményben alakítottak volna már ki szabadulószobát.
Az igazgató kifejtette, hogy a 72 millió forintos támogatás egy részéből az úgynevezett projektoktatási módszert is szeretnék bevezetni az iskolában. Ennek az a lényege, hogy kiválasztanak egy-egy témát – például ilyen lehet a víz, a nap -, amelyhez kapcsolódóan valamennyi tantárgy ismeretanyagát, a költeményektől kezdve a zenei műveken át a földrajzig és a fizikáig, megtanítanák a szaktanárok.
Eleinte egy-egy projekthetet hirdetnének meg, de ha a módszer beválik, elképzelhető, hogy az egész iskolában így alakítanák ki a tanrendet – mondta Nyemcsok Mátyásné.

 

 

forrás:MTI

 

TG Facebook Comments

About hellodelsomogy

Check Also

„Nem fogadjuk el a büntető szemléletet” – az orvosok szerint a belügy nem jó irányba viszi az egészségügyet

„A Kamarával a tárgyalást eredményesen zártuk, amit Dr. Kincses Gyula elnök úr levélben köszönt meg” …

Leave a Reply

Close
%d bloggers like this: